Szuhay Péter: A Szendrő környéki falvak paraszti gazdálkodása a kapitalizmus időszakában (Borsodi Kismonográfiák 14. Miskolc, 1982)

A sarlós aratás korában általában olyan kereszteket raktak, me­lyekben 80—100 kg tiszta búza, 70—90 kg rozs volt. Egy emberre naponta másfél kereszt csépelni való gabonát számoltak, s ha ketten dolgoztak együtt, 2—3 napi cséplés után szórtak. A kaszás aratás korában már kisebb kereszteket raktak, s így kisebb kévéket is kö­töttek. Ekkor 40—65 kiló között mozog a keresztben levő tiszta szem súlya. (Búza keresztje, 1877: 90 kg, 1882: 97 kg, 1906: 43 kg, 1907: 40 kg, 1908: 50 kg, 1903: 67 kg.) A fenti számok lényegében csak a termés esetlegességét, s ezen keresztül a termelés kiszolgáltatottságát hivatottak bizonyítani. A földművelés munkafolyamatait, mintegy összefoglalásképpen, kalendáriumszerűen közlöm. Emellett feldolgoztam Kertész István naplójának öt, egymástól távoli esztendejét. Ez az öt év szinte min­dig egy más típusú paraszt alakját mutatja be, pontosabban más tár­sadalmi státuszú egyén gazdasága, ezen keresztül időstruktúrája, és megélhetési formája bontakozik ki. Kertész az első időmetszetben agrárproletár, olyan nincstelen paraszt, aki másoknál végzett csépléssel, aratással, erdőmunkával keresi kenyerét, s tartja el ekkor még csak magát és feleségét. Főleg kisnemesek gabonatermő gazdaságában, és a középbirtok erde­jében dolgozik. Háza és kevés szőlője van. A második évben 4 tagú családot tart el, földje még nincs, főleg haszonbérleteket vállal, s ha­sonlóan kepés munkákat, mint előző alkalommal. A harmadik idő­metszetben Kertész már 10 hold körüli földön gazdálkodik, örökölte szülei földjének egy részét. Két nagyobb gyermeke van, de még nem akkorák, akik komolyan segítenének a gazdaságban. Egyházi funk­ciója is van, a református egyház egyik presbitere. 1903-ra gyarapítja egy kevés földdel gazdaságát, melyben ekkor négy erős, felnőtt em­ber dolgozik. Most kevesebb munka esik rá, sok mindent fia végez, míg ő mint paraszt-ács sokat dolgozik másoknak. A gazdaságnak egy pár lova van, mellyel a fiúgyerek végez néha bérszántást. Kertész vezető községi ember ekkor. Az utolsó évben községi bíró, a falu egyik első embere. Gyermekei megházasodtak, a család újra két fő­ből áll, s a munkák elvégzése ismét egyedül reá hárul. Az év munkálatainak összegzése hónapok szerint, a századfor­dulót tekintve: 104

Next

/
Thumbnails
Contents