Végvári Lajos: Imreh Zsigmond (Borsodi Kismonográfiák 13. Miskolc, 1981)

eszmét Bernáth Auréllal, vagy Szőnyi Istvánnal, az ő világukhoz tartozik. A magyar művészettörténet feladata, hogy Imreh Zsigmondot az őt megillető módon méltányolja. Minden értéke ellenére Imreh életműve torzó maradt. Nagy tervek foglalkoztatták, azt remélte, hogy nyugdíjba vonulása után, ki tudja teljesíti lehetőségeit a neki juttatott új műteremben. Sorsa azonban megakadályozta, nem tudott zavartalanul alkotni, betegségek sújtották és 1965. március 23-án, hosszú szenvedés után meghalt. A Napjaink c. folyóirat nekrológja volt a legjobb írás, amely halála alkalmából megjelent. „Érzékenység és ízlés, az arányok ismerete, a nagyság feltétlen elismerése, s a kutatószenvedély: ezek emberi és festői jellemvonásai." Halála után tíz évvel rendezték csak meg emlékkiállítását, a Miskolci Galériában, ebből az alkalomból Kiss Jánosné elkészítette Imreh műveinek első katalógusát. A nagyérdemű munka mégcsak a kiindulás, feltehető, hogy nemcsak 290 műve van a kitűnő művésznek, hanem ennél sokszorta több.'

50 36