Végvári Lajos: Imreh Zsigmond (Borsodi Kismonográfiák 13. Miskolc, 1981)
20. kép. Virágzó fák zeum képet vásárolt tőle „akkor állapították meg, hogy ő is egyike azoknak, akik a legidőtállóbb művészetet képviselik." 27 Imreh Zsigmond tisztában volt művészetének értékével: helyesebben szólva, művészeti felfogását jónak tartotta, de nem volt elégedett a megvalósult művekkel. Ügy vélekedett, hogy nem tud szárnyalni, sohasem készítheti el azokat a nagy műveket, amiről ábrándozott, úgy érezte, hogy lefokozták, hogy másodrendű művésszé vált. Emiatt nem ambicionálta a budapesti szereplést, félt a kritikától, attól, hogy ugyanazt olvashatja, amit egykori műhelytársai gondoltak róla. E sorok írója, 1950 óta ismertem Imreh Zsigmondot. Több ízben beszélgetést kezdeményeztem vele, dicsértem műveit, de ő csak udvariassági gesztusnak vette. S mivel tudta, hogy baráti szálak fűznek Barcsayhoz, Miháltzhoz, Bernáth Aurélhoz és Domanovszky Endréhez, azt mondta, hogy e kapcsolatok miatt nem tetszhet nekem igazán az ő festészete. Valóban, ebben az időben a képzőművészetben az eszmeiséget hirdető nagyméretű kompozíciókat méltányolták és kisebb jelentőséget tulajdonítottak az ún. semleges témáknak. Emiatt érezte Imreh Zsigmond a maga művészetét kisszerűnek. Pedig én 27