Végvári Lajos: Imreh Zsigmond (Borsodi Kismonográfiák 13. Miskolc, 1981)

pályázatokon is, méghozzá sikeresen, hiszen két ízben kapott ösztöndíjat a Szinyei Társaságtól.

20 Az 1922-ben alakult Szinyei Társaságnak nagy érdemei vannak a fiatal művészek támogatása, útnak indítása terén. Még főiskolás volt, midőn elnyerte a Képzőművészeti Főiskola növendékeinek műcsarnokbeli kiállításán a Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesületének nagydíját.

21 Ezek az elismerések megerősítették választásában, s első jelentős kiállításán, amelyet Brucker Gizellával együtt rendezett, csak pasztelleket állított ki. A miskolci kiállításon művészetének mindhárom tárgyköréből, a portrékból, tájképekből és csendéletekből mutatott be képeket. A kritikák tanúsága szerint ebben az időben festett tájképei borongós tónusúak, de csendéletei „egészen vidámak, könnyűek". Portréit „karakterérzék és kifejező erő" jellemzi. A Reggeli Hírlap jó érzékű kritikusa — nyilván a művész sugalmazására — találó jellemzést ad Imreh Zsigmond törekvéseiről. „Vaszary Jánosnak nem utánzója, hanem önálló egyéniség, aki a naturalizmushoz áll közelebb. Művészeti felfogása: absztrakt módon adni vissza a természetet; krétája a színt nem külsőségnek tartja, hanem a természetben rejlő állandóságnak, s ezért tulajdonít nagyobb jelentőséget a színnek és fénynek, mint általában szokták."

22 Miskolcon és Budapesten szerepelt festményeivel. Budapesten a Magyar Képírók Egyesületének kiállításain vett részt. Ez az egyesület nem a modern törekvések támogatására szövetkezett, hanem „nemzeti" művészet kialakítására törekedett. Imreh nem volt politikus személyiség, a művészeten kívüli dolgok iránt különösebben nem érdeklődött, de mint annyi más társa, ifjúsága idején ő is nacionalista beállítottságú volt. Erre erdélyi származása is predesztinálta. Mint a főiskolai ifjúság egyik elismert személyiségét beválasztották a Turul néven ismert bajtársi egyesület vezetőségébe, s ott néhány éven át bizottsági tag volt. Ilyen előzmények után, érthető a Magyar Képírók Egyesületében való szereplése. Azt is számításba kell vennünk, hogy a Vaszaryval történt konfliktus után, mindentől és mindenkitől visszahúzódva, ahhoz a közösséghez csatlakozott, amely nem volt ellenséges iránta. Hiszen egész életére szóló traumát okozott, hogy egykori műhelytársai elfordultak tőle. 1926-ban még együtt állított ki Barcsayval és Miháltzzal az árvízkárosultak javára rendezett tárlaton a Károlyi-palotában,

23 ekkor még számban és minőségben is az ő munkái voltak a legfontosabbak, társai még nem jutottak el a stilizálás és a tömörítés hasonló fokára. A vidéken való letelepedéssel azonban hátrányos helyzetbe került, ritkán szerepelt a rangot jelentő országos tárlatokon, senki sem hívta meg ezekre a rendezvényekre, mert nem tartozott egyik csoportba 23