Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

ben a Kecékés ragadványnév is felbukkan,

19 a bakonyi falvak ales felszeg szerint fogadtak kecskést, öregkecskést és kiskecskést.

20 A kecskepásztorok a falu legszegényebb emberei közül kerültek ki, gyakran voltak cigányok. Általában egész évre szegődtek, köztük és a falu között a legeltetési társulatok voltak a közvetítők. Kényszerből vállalták el a kecskék őrzését, ami nehéz feladat volt. Tehetősebb ember nem is vállalta, a szegényebbek számára viszont jelentett némi jövedelmet. Gyakran gyerekek őrizték a kecskenyájakat.

21 Alföldi falvakban előfordult, hogy csak az aratás utáni 1—2 hónapra fogadtak kecskepásztort, aki állataival a tarlót legeltette. A kecskenyájak szervezésének és legeltetésének — a pásztorfogadás mellett — a legelők hiánya, s a kecsketartás tilalmazása is akadályt jelentett. Mivel a kecskéket őrző személyek gyakran nem valódi pásztorok, így alkalmanként felbukkannak a kecsketartásban olyan elemek, amelyek az állattartás egészét tekintve atipikusnak nevezhetők. Ahol nem volt külön nyájra való kecske, ott ezen állatok legeltetése, s egész tartásmódja a többi állatfaj tartásának rendjét és évi ritmusát vette át. Korábban — mint ezt már jeleztük — a kecskék tartásában a télen-nyáron való legeltetés játszott meghatározó szerepet. A kecskék számának csökkenésével a sertésekkel, juhokkal, szarvasmarhákkal hajtották legelőre az állatokat, s így a pásztorlás rendje is azon állatcsapatokéhoz igazodott. A sertésekkel még volt lehetőség az egész éves legeltetésre, mert a sertésnyájak, kondák jelentős része — még az elmúlt évtizedekben is — télen is kijárt. A tavasztól őszig legeltetett állatcsapatok mellett előfordult, hogy késő ősszel, a többi állat beszorulásakor külön nyájat szerveztek — alkalmanként több szomszédos falu — a kecskékből, amiket a csordás külön pénzért legeltetett. Érdekes példákat találunk erre az Aggteleki-karsztvidék és Észak-Borsod falvaiban.

22 Teresznyén pl. még az 1970-es évek elején is kijárt télen a kecske. A legeltetés ideje télen rövidebb volt (reggel 8-tól délután 3—4 óráig), s rövidebb volt a hajtás napi útvonala is. A pásztor télen nem volt kint állandóan az állatokkal, csak 2—3 alkalommal nézett rájuk. Ekkor nem kellett különösen vigyázni az állatokra, mert a növényzetben nem tettek kárt, s télen még azt sem bánták, ha véletlenül a szomszéd falu határát járta a jószág. ,,J Tálasi I., 1939. 10. 27. » Tálasi I., 1939. 26. 2t Gazda K., 1974—75. 237, 22 Viga Gy., 1977. 320.; Sgy. Szentsimon. 94