Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

ban az is előfordult, hogy emberi gyógyszerkészítményt adtak be az állatoknak, hogy elősegítsék gyomorműködését (bilagit, dipankrin). A felsorolt, alkalmazott anyagok elterjedése nem mutat határozott rendet, alkalmazásuk egy-egy településen belül is változik. Végső esetben általános a felfúvódott kecske megszúrcsapolása, megtrokhározása, melynek során árral, hosszú, vékony pengéjű késsel vagy speciális, erre a célra készült szerszámmal szúrják meg az állat bendőjét, s eresztik ki a gázokat. A trokhározást a pásztor vagy az állatorvos végzi, parasztok nemigen vállalkoznak rá. A felfúvódott állat gyógyítására az ország több területén egy sajátos kis eszközt használnak. Taktaszadán (B.-A.-Z. megye) egy arasznyi hosszú, ujjnyi vastag fadarabot vágnak, két végére hornyot faragnak, melyekbe vékony zsineget kötnek. Az így nyert eszközt — neve zabola — a beteg kecske szájába teszik, egészen hátra, a fogsor mögötti ínyre, s a madzagvégeket hátul, az állat fején összekötik (22. kép). A bezabolázott, félzabolázott állat szájában néhány órára hagyják ezen eszközt, közben alkalmanként megkergetik, s oldalát nyomkodják. A zabla, zabola alkalmazása elterjedt az ország északkeleti részén, s vannak adatok alkalmazására alföldi területekről is.

67 Egy széles körben elterjedt, de nem általánosan ismert gyógyító eljárásról van szó, melynek eszköze formailag teljesen megegyezik egy más funkciójú eszközzel: a skandináviai, valamint dél- és nyugat-európai juh- és kecsketartásban általánosan elterjedt szopásgátló eszközzel, palókatípussal, mely Afrikában is ismert.

68 A tárgy tzopásgátló eszközként való alkalmazását csupán kevés hazai Példa igazolja.

09 Ha a kecske megcsömörlött, nem kérődzött, „elvesztette kérőjét", akkor keserűsót, kutyazsírt (szekérkenőcsöt), paradicsomlét, fokhagymát, ecetet, bort itattak vele, etettek meg az állattal. Az alföldi falvakban az egészséges állat kérőjét, a kérődzés közben felböfögött csomót tették át a beteg állat szájába, hogy meggyógyuljon, „meg legyen a páros kérője". Gyakran előfordult, hogy az állatok a legelőn megütötték, megsebezték egymás tőgyét. Ilyenkor a sebet kitisztították, timsós, ecetes, ólomecetes, sós vízzel mosogatták, s néhány napig gyengén fejték a tőgyet. Ha nyílt seb volt, akkor kerolinnal kenték be, hogy ne fertőződjön a legyektől. Volt, aki ultraszeptil porral szórta be a sebet, 07 Viga Gy., 1978—79. 133—137. ,i8 Szabó M., 1955. 147.; Nicolaisen, J. 1969. 173. 09 Szabó M., 1955. 147. (Magyarózd); Magam a szlovák lakta Répáshután találtam adatot borjúra való alkalmazásra. 73