Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

8. kép. Közös ól sertések és kecskék számára (Teresztenye Borsod-A.-Z. megy?) taiknak. Napjainkig megmaradt a kecske takarmányozásában a lombtakarmányok szerepe. Hegyvidéken főleg a tölgyfa és cserfa, alföldi területen az akácfa lombja szolgált takarmányul. Az utóbbit nyáron kapták a pányván, illetve ólban tartott kecskék, az előbbit télre gyűjtötték és szárították be. A kecske takarmányában is rendkívül igénytelen, s ez teszi lehetővé, hogy — a sertéshez hasonlóan — a nem mezőgazdaságból élők is tartsák. Építmények Az állat tartásmódjából következően a kecsketenyésztés építményeiben igen szegény, állattartásunk ezen rétegének nincs sajátos építménye. Bár a XVI. század végi szótáraink külön említik a kecskeakol, kecskeistálló (caprile) nevű objektumokat,

38 néprajzi párhuzamok alapján azt kell gondolnunk, hogy ezek csupán funkciójukban különbözhettek más állatok számára emelt építményektől. ;iH Szarvas G.—Simonyi Zs., I. 44.; Herman O., 1914. 192—193. 33