Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)
Németalföldön 35 - . . Oroszországban 30 Svédországban 15 Dániában 13 Magyarországon 10 Feltűnő, hogy ezen adatsor egyértelműen a mediterrán térség, a Földközi-tenger medencéjének jelentőségét hangsúlyozza. Ez a tény más konkrét mutatókkal igazolható a későbbi időkben, s nemcsak Európában, hanem a térség más kontinensekre eső területein is (pl. Marokkó, Törökország). 18 Mindezek az adatok a kecsketartás erőteljes geográfiai determináltságát jelzik. Vizsgálatunk szempontjából ez elsősorban azért tanulságos, mert hangsúlyozza, hogy hazánk területén a kecsketartás geográfiai feltételei lényegében hiányoztak, csupán a Kárpát-medence peremterületein voltak kedvező viszonyok számára. A földrajzi feltételek lényegében két fő típusát körvonalazzák a kecsketartásnak is. Az egyik, számarányában domináns forma azokhoz a térszínekhez köthető, ahol az állat tartásának megvannak a geográfiai feltételei. Ez sok esetben úgy is jelentkezik, hogy vannak vidékek, amelyek csak kecsketartással hasznosíthatók. Európában ez főleg a Földközi-tenger térségét jelenti, s kisebb mértékben az alpi és kárpáti areát, ahol optimális feltételei vannak a kecsketartásnak. Ez a típus a pásztorkultúra európai vérkeringésébe, s nagy regionális típusaiba (nomadizmus, transzhumance, Almwirtschaft) illeszkedik. Ezzel szemben a kontinentális vidékeken a kecske tartása csupán kísérője, velejárója a kultúra magasabb rendű megnyilvánulásainak, s elsősorban a paraszti népesség állattartásához kapcsolódik. E két típus között azonban széles az átmenet. A kultúra általános színvonalának emelkedése egyre inkább annak perifériájára szorítja a kecsketartást (alkalmanként igazolhatóan a magasabb geográfiai régiókba!), s egyre inkább csökkenti az állat tartásának — abszolút értelemben vett — jelentőségét. így a kecske tartása — véleményünk szerint — mindig is a geográfiai és a szociális tényezők kölcsönhatásának, arányainak megfelelően alakult. Népünknél, objektív okok miatt, elsősorban az utóbbi volt meghatározó az ország belső területein, az előző ellenére. A peremterületeken mindkettő kényszere hatott. E gazdaságföldrajzi kettősség egyértelműen érvényesült az állattartó kultúrában is. Más 18 Baromfitenyésztés 1957. 8. szám. 12
