Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

mennyiségű és jó minőségű kecskeszőrtermelését tükrözi.

105 Délkelet-európai kapcsolatai vannak népi kultúránkban az erdélyi és moldvai magyarok csergekészítésének is, amely történeti adatokkal a XV—

XVI. századtól kimutatható és amely — más állati szőrök felhasználása mellett — az intenzív erdélyi kecsketartáson alapult.

106 A nyelvtörténet nem igazít el egyértelműen a csergekészítés történetében és kulturális kapcsolataiban, de a szótörténet is délkelet-európai kapcsolatokra utal.

107 (Számunkra ebből a szempontból közömbös, hogy a szó mely jelentésárnyalata honnan terjed: a szőrfeldolgozás gyakorlata a döntő.) A kecskeszőrnek takarókká való feldolgozása azonban történeti adatokkal igazolt a környező szláv népeknél is, s bár a kecske nyírása a Kárpátokban nem volt gyakori, mégis általánosan ismert eljárás lehetett — a többi állati gyapjú feldolgozásával együtt —Közép-Európa népeinél.

108 Elsősorban cigányok között volt elterjedt foglalkozás Székelyföldön a kecskeszőrből való ecset- és kefekötés, de a hétfalusi csángó bútorkészítők maguk is készítettek kecskeszőr ecseteket a bútorfestéshez.

109 Ügy tűnik, hogy az elmúlt évszázad során — a felsorolt adatok ellenére — a kecskeszőrnek nem volt igazán számottevő szerepe, s ezért van, hogy a gazdasági szakírók többször felhívták a figyelmet az ebben rejtőző haszon lehetőségére.

110 Az azonban, hogy durvább, vastagabb anyagok készítésében tovább élt a kecskeszőr feldolgozásának szokása, s egyes alföldi falvakban ma is nyírják a kecskék szőrét — amit ugyan általában eldobnak, de van adat a szőrnek házilag történő megfonására is, meleg kesztyűvé, harisnyává

111 —, azt jelzi, hogy a szőr feldolgozásának korábban számottevő jelentősége lehetett. Visszaszorulásának okát — a jelzett fajtaváltás, s tenyésztői törekvések mellett, azokkal párhuzamosan — állattartásunk egészét érintő változásban is keresni kell. A kecsketartásnak ugyanis ott volt számottevő szerepe, ahol a juhászat is jelentős volt. Alig hihető, hogy a XVIII—

XIX. század gyapjúkonjunktúrája m Ebner S., 1931. 165.; Rodiczky J., 1905. 55. m Néprajzi Lexikon, I. 498.; N. Bartha K., 1932. 22. 107 TESZ I 510 108 Wolski, K. 1976. 130.; Kowalska-Lewicka, A. 1972. 141.;Seres A„ 1976, 105. 109 Orbán B., 1869. II. 47—49. 11,1 Rodiczky J., 1905. 55. 111 Tázlár, Kunszentmiklós, Csépa, Cserkeszőllő, Szelevény. Úszódon a lenyírt kecskeszőrt kemencekészítéskor belegyúrták a tapasztóföldbe, hogy a tüzelőberendezés fala ne repedjen meg, s jól tartsa a meleget. 121