Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon (Borsodi Kismonográfiák 12. Miskolc, 1981)

Az itt leírt gondolatok csupán néhány sarkpontját jelölik ki a kecsketartás korai történetének. Célunk nem az állattartás történetével foglalkozó könyvtárnyi irodalom, illetve azok tanulságainak ismertetése volt, hanem csupán néhány olyan kérdés kiemelése, amely általános néprajzi tanulságokat hordoz, s napjainkig lényeges a kecsketartás szempontjából. Ezek egyik, s talán legfontosabb tanulsága az, hogy a kecske korai domesztikációja feltehetően az állat sajátos alkatából, adottságaiból következik, s ezen adottságok évezredeken keresztül konzerváltak primitív elemeket a kecsketartás kultúrájában. Fontos a további néprajzi vizsgálódás szempontjából az is, hogy a Kárpát-medence területét több hullámban érte el a Balkán, s a Mediterráneum felől azon népek és kultúrák hatása, melyekben a kecsketartásnak is számottevő szerepe volt. Ez ad választ az állat tartásának történeti rétegződésére, s a kontinensnyi méretű népmozgások — a korábban jelzett primitív elemekkel együtt — arra, hogy miért mutat lényegében hasonló képet távoli területek kecsketartása is. S végül, de nem utolsósorban, tanulságként mutatkozik az is, hogy a korai állattartástól kezdve — a domesztikációs központok és a helyi klimatikus és térszíni okok miatt — a Kárpát-medence területe — leszámítva a keleti peremvidékét — másodlagos jelentőségű volt a kecsketartásban, s lényegében korán kirajzolódhattak ezen állat tartásának táji keretei, melyeken túl csak kis szerepet kapott. Európában a Mediterráneum területe játszott legfontosabb szerepet a kecsketartásban, a mediterrán és szubmediterrán vidékek karsztos, kevés és rossz minőséget adó legelőin volt gyakori a kecske.

13 Ezek a területek voltak a korai időktől, ahol az állatállományon belül jelentős szerepet kapott, részben meghatározva ezzel az állattartó kultúra minőségi jellemzőit is. A többi területen viszont hamar az állattartás másodlagos területére szorult vissza, nem volt meghatározó szerepe az életmódban, s a kultúra általános színvonalának emelkedésével annak perifériájára került, lett a szegénység, s elmaradottság tükrözője és velejárója. Ügy tűnik, hogy ezen a területen a kecske már a neolitikum óta betölti a szegényember tehene szerepét.

14 Sajnos csak évszázadunkból állnak rendelkezésünkre megbízható statisztikai adatsorok, amelyek alkalmasak a kecskeállomány megoszlásának és más állatfajokhoz viszonyított arányainak meg's Bökönyí S., 1968. 331.. Enyedi Gy., 1964. 50. 14 Bökönyi Sándor szóbeli közlése szerint pl. németországi neolitkori falu ásatása során a település szélén, a legszegényebb ház szemétgödréből került elő csupán kecskecsont. A római korból is hasonló adottságokkal szolgálnak adatok. Az utóbbihoz: Bökönyi S., 1974. 199. 10