Szilágyi Miklós: A Hernád halászata (Borsodi Kismonográfiák 10. Miskolc, 1980)

téli hálónak (Pere, Hernádszentandrás), villáshálónak, vidláshálónak (Gibárt, Hernádcéce) ismerték. Arra nem elegendőek az ilyen „másodkézből" kapott információk, hogy a falvanként különböző terminológiából valamire is következtessünk. így csak valószínűsíthetjük, hogy korábban szélesebb körben ismert lehetett a meriszák eszköznév. Nyilván csak a fogási mód visszaszorulásakor kezdték emlegetni alkalmi — a használat szokásos időszakára, illetve egy formai részletre utaló — neveken. A villásháló elnevezés egyébként arra utal, hogy a félkör alakú káva síkjában elhelyezett rúd nemcsak egyágú, hanem villásan szétágazó — kétágú — is lehetett. Ez az apró formai különbség a használat módját nem befolyásolja. A méretkülönbség viszont szorosan összefügg a használati mód különbözőségével. A vizsolyiak lényegesen kisebb méretű vidláshálója ugyanis nem téli, hanem jellegzetesen nyári szerszám. Az itteni sekélyebb vízben olyan méretű szerszámot volt célszerű használni, melynek kávája a vízben álló ember szétterpesztett lábai között éppen elfért. Átmérője tehát nem haladhatta meg az 1 métert. A rúd hossza sem érhetett a derék-, vagy mellmagasságnál fentebb (9. kép, a). A vizsolyiak szintén közösen halásztak, de feltűnően nagy létszámú „akcióközösségük" korántsem volt állandósult szervezet. Ügy emlékeztek — ebben lehet ugyan némi túlzás —, hogy az 1930-as években olykor 70—80 ember is részt vett a rendszerint vasárnaponként megtartott közhalászatban. Ebbe a létszámba 15—20 gyereket is beleértettek, akiknek nem volt egyéb dolguk, minthogy a ruhát vitték a parton, míg az emberek gatyára vetkőzve gázoltak (illetve a hálóval álltak) a vízben. Egy-egy alkalommal 30—35 hálós is összejött, A folyással szemben álltak fel; a hálót közrefogó lábszáruk egymást érte. A hálósor így mintegy elrekesztette a Hernádot. A boííórudakkal felszerelkezett 15—20 ember néhány száz méterrel fentebbről indult, lassan haladt a hálósor felé. A víz ütögetésével, a fenék felzavarásával és zajt keltve űzték a halakat (9. kép, b.). A hálósok a legapróbb ütődésből pontosan érzékelték, ha hal került a hálóba. Mielőtt azonban a hajtást elkezdték volna, egy közhálóval elkötötték a folyót ott, ahonnan a botZósok indultak. Vagyis az egyébként húzóhálóként használatos kétközhálót rekesztőhálóként alkalmazták, hogy a halak visszafelé menekülését megakadályozzák. A hajtás befejezése után lentebb kötötték el a vizet, ismét felálltak a hálósok, s elkezdődött az újabb hajtás. Az igen eredményesnek emlegetett fogásból a bérlők részesedtek a legnagyobb arányban, hiszen a víz használatának joga mellett övék volt a közháló is. Vidláshálót olyan ember tarthatott, aki a bérlőktől halászjegyet váltott (ami viszont egyéb szerszámokkal 29