Szilágyi Miklós: A Hernád halászata (Borsodi Kismonográfiák 10. Miskolc, 1980)

hittek abban, hogy az eredményes munkavégzést feltétlenül befolyásolják. Gyermekkoruk öregeire emlékezve (és anekdotikus színezetű történetekben) idézték fel viszont, hogy voltok olyanok, akik csak minden körülmény szerencsés egybeesésekor kezdtek munkához. A nem-halászok körében nem ellenőriztük ugyan megfigyelése^ inket, de a vízzel-vízparttal kapcsolatos imítikus lényekről, különös jelenségekről szóló hiedelem- (és álhiedelem-) történetek sem lehetnek csak a halászok történetei. Halászaink csiszolt előadásmódja és a történetek tudati tartalma alapján feltétlenül nagyobb „közönséget" gyaníthatunk, mint amilyet egy-egy falu néhány halásza jelenthet. Olyan részletességű és mélységű (egy-egy vízilény tulajdonságait, varázserejét, sőt házaséletét is részletező) mondákat, mint amilyeneket múlt század végi, a Hernádban élő vízimanóról közölt adalék sejtetni enged, sajnos már nem találtunk.

35 Hernádnémeti adatközlőnk vízitündérről hallott, amint az apja emlegette: „Kiemelkedett egy nőalak félig a vízből, és azt mondta: János, húzz ki engem innen! — A nevirűl szólította, ö meg megijjedt, nem szólt egy szót se, ott hagyta." A faluban mások is beszéltek a vízitündérről — tette hozzá — de ő sohasem találkozott vele. A vízparton megjelenő tüzes ember, tüzes jelenség még ennyire sem megszemélyesített. Sajóhídvégi adatközlőnk állította, hogy kétszer is látta. Egy alkalommal horgászott, s úgy 11 óra tájban minden meggyulladt körülötte. A horogpálcával verte a tüzet, azt hitte, a sás gyulladt meg, pedig nem égett semmi. Meggyőződése, hogy „szellem" okozta a tüzet. Másik élménye a második világháborúhoz kapcsolódik. Ekkor is éjszaka halászott: csempelyezett, amikor a túlsó parton egy ember jött lefelé, teljesen tűzben. Német katona szelleme lehetett — értékelte utólag. Először megijedt, hogy átjön hozzá a vízen, de nem jött, csak lendített egyet a folyó vizén, s ment tovább. Később a kerülőtől is megkérdezte, s az is látta. A vizsolyi halászok anekdotikus ál-hiedelemtörténetként mondták el egy társuk élményét a tüzes emberről: „Egy Kádár nevű ember éjszaka halászott. Egyszer csak egy nagy fényességet lát. Szörnyen megijedt, azt hitte, hogy a tüzesember jön. — Jajj, istenem, csak most az egyszer segíts vissza a családomhoz! — így könyörgött. Most is ezzel ugratják, mert, ahogy másnap kiderült, egy gólya repült neki a magasfeszültségű távvezetéknek." 36 Juhász M., 1891. 302—303; Sziklay J.—Borovszky S. (szerkj, 1896. 206—207. (Sárosi Á.: Kassai népszokások és babonák c. fejezetében.) — A vízilényekről 1. még: KáTmány L., 1895. 102—105. 16