Szabadfalvi József: A megyaszói festett asztalosmunkák 1735-ből (Borsodi Kismonográfiák 9. Miskolc, 1980)

den egyes esetben itt is és másutt is szemmel látható, ill. kézzel kitapintható. Mintegy tíz táblán a díszítmény centrálisnak mondható (2. kép). Egy részüknél egy középre elhelyezett motívumból, pl. egy rozettából indul ki, s vagy a négy oldal felé indul ki egy­egy ág belőle (16. tábla), ez esetben a sarkok üresen maradnak, ahová mindenüvé egy-egy különálló, kis motívum kerül. Más ré­szüknél a négy ág a sarkok felé indul, s így kitöltik a teljes négy­szögletes teret (21., 22., 23. tábla). A 20. tábla pedig egymásba ötvözi mindkét előbb említett kompozíciós formát. Ez utóbbi cso­port a megyaszói táblák egyik legszebb egysége, kivételt képez a többiektől elütő, a gótikus hangulatot sugalló, a geometrikus ornamentikára emlékeztető 24. tábla. A centrálisnak nevezhető táblák másik nagy csoportjának a négyzetalakú tér kitöltését úgy érték el a mesterek, hogy a négy sarokból a középpont felé in­dították egy-egy, általában az egész negyedet kitöltő virágágat (25., 26. tábla). A 27. táblán közölt kompozíciója ugyancsak át­menetet képez: részben egy érdekes, a centrumba elhelyezett, valamint a sarkokból indított négy különálló díszítmény bői áll. A megyaszói mennyezetdeszkák nagy kompozíciós egysége a virágtő vagy virágcsokor, számszerint 20 tábla helyezhető ebbe a csoportba. Az eddig ismertetettek közül is ide is sorakoztatható az olasz koszorúknál közöltek közül kettő (8., 9. tábla), valamint a 13. tábla is. A kompozíció klasszikusnak tekinthető előde, az ugyancsak reneszánsz hagyományokra visszavezethető olaszkor­só. Ez esetben a virágcsokor vagy virágtő egy karcsú, kétfülű vázában vagy vázaformájú edényben áll, illetve abból indul ki. A megyaszói festett deszkák egyikén, a 64. táblán közölt karzat­deszkán előfordul a klasszikus olaszkorsó. A „korsó"-t azonban gyakran felváltja egy más ornamens, pl. szív, vagy tulipán mo­tívum, vagy akár díszesebb, vagy egyszerűbb virágcserép. 46 A magas, karcsú váza márcsak kompozicionális nehézségek miatt sem fordul elő gyakran; a magasról induló virágtővel nehezebb kitölteni a táblák teljes felületét, főként a korsók melletti két 46 Vö.: Tombor i. m. 1968. 26. 26

Next

/
Thumbnails
Contents