Lajos Árpád: Nemesek és partiak Szuhafőn (Borsodi Kismonográfiák 8. Miskolc, 1979)

tanársegéd munkálkodtam mellette. Biztatására néprajzi irodalommal kezdtem foglalkozni, meg is jelent néhány írásom az Ethnographia hasábjain. (Adataikat lásd a bibliográfiában. A szerk.) 1938. szeptember elején, egy hirtelen beállt tanári katedra üresedés folytán Miskolcon helyezkedtem el, mint tanítóképezdei tanár. Növendékeimet a dolgozó nép megismerésére és megbecsülésére nevelgettem, gyakran végezve velük helyszíni kiszállásokat. Közben felhasználtam fiatalkori néprajzi gyűjtéseimet a gyermeknevelés szolgálatára. 1940-ben kiadattam A magyar nép játékai című könyvemet a Franklin Társulattal... A Szálasi-mozgósítás elől a Bükkhegységbe rejtőztem el, majd a város ostromakor visszaszöktem. A város felszabadítását is itthon értem meg. Tanári munkámat továbbra is a tanítóképző intézetben végeztem, majd ennek 1949-ben történt megszűnése után a miskolci Lévay József (ma Zrínyi Ilona Gimnázium, a szerk.), majd a Földes Ferenc Gimnáziumban tanárkodtam. 1951-ben a Borsod megyei Tanács népművelési osztályán a művészeti ügyek előadója lettem. A felszabadulást követő időszakban több népszerűsítő cikket írtam népünk életéről. 1952-ben, régi vágyam megvalósulásaként elhelyezést nyertem a miskolci Herman Ottó Múzeumban. Múzeumi munkámat szervesen beépítettem a népművelésbe. Jelenleg a Borsod megyei Tanács népművelési osztályának néprajzi szakreferense vagyok. Közreműködöm a népművelési kiállítások rendezésében, patronálom a Mezőkövesdi Földművesszövetkezet népi együttesét, szervezem a megye területén a társadalmi néprajzi gyűjtést..." Miskolc, 1955. április 15. LAJOS ÁRPÁD * Lajos Árpád nyugdíjba vonulásáig, 1973-ig volt a Herman Ottó Múzeum munkatársa. Tevékenységében teljesen összefonódott a kutató- és a népművelő munka. Számos jelentős publikációja mellett, számtalan ismeretterjesztő előadást tartott, szervezte és segítette a honismereti szakkörök és önkéntes gyűjtők tevékenységét, s a TIT Borsod megyei Szervezete néprajzi szakosztályának munkáját. Ezt a tevékenységet nyugdíjazása után is folytatta. Sok mondanivalója lehetett volna még a néprajztudomány számára is. 1976. szeptember 29-én közlekedési baleset áldozata lett. A dédestapolcsányi temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírján — halála után egy évvel — síremléket avattak, Gál János arlói fafaragó alkotását. 62