Lajos Árpád: Nemesek és partiak Szuhafőn (Borsodi Kismonográfiák 8. Miskolc, 1979)
döbbentő adatokat. 16 A szegényedéssel párhumazosan jelentkezik a telkek aprózódása. A századok folyamán beköltözött földesúri családok közt a földek megoszlanak, a kisbirtokok száma nő, ezek megművelése is sok gondot okoz. A jobbágyok időről időre elszegényednek, telkeiket nem tudják megtartani. Nagyrészük az igavonó barmokat is elveszíti, s gyalog szer esse válik. Forgón a Járdánházyak történetének fejezetében adatot említ arra, hogy a Járdánházyak 1710-ben jobbágytelkeket kaptak Szuhafőn. E tény feltehetőleg átmeneti javulásra utal, de ez a tünet nem állandó. A szegény pórnép gyalogszeres állapotban él. Barmaik a nemeseknek vannak, de köztük sem mindenkinek. Ez a helyzet egy sajátságos kizsákmányolási módot teremtett. A nagyrészt kisbirtokos nemesség kezében van a telek, s jobbágyának házhelyet ad. Az építkező gyalogszeres pórnépet IIa Bálint házas, vagy pásitos zsellérnek említi. Vannak azonban, akik építkezni sem tudnak. A földesúr úgy igyekszik a kizsákmányolást biztosítani, hogy földje egy részét árendába adja a pórnak, s hogy könnyítsen rajta, a földet fel is szántatja, vagy maga felszántja neki. 17 De már korán feltűnik a szegődményes munkáltatás is: igavonóját használatra és gondozásra átadja a szegődtetett földmívesnek. A kizsákmányolásban szoros személyi kapcsolatot épít ki. Gazdatisztre nincs szükség. Urbárium helyett a munkaviszonyt a szokás (megegyezés) szabályozza. A nemes közvetlenül ügyel fel munkására, ismeri családi helyzetét, a gyermekek számát, ismeri az egykenyéren élő munkabíró személyeket. Dézsma, robot helyett tehát az árendálás és a szegődtetés szerepel, mint a kizsákmányolás két fő eszköze. A szegény paraszt vállalhat idénymunkát is: szabad idejében végezhet magának egy kis erdei munkát, szenet égethet, csert hánthat, gyűjtögethet, kisebb vadakra vadászgathat. így szert tehet némi feleslegre. Nagyjából ez a helyzet élt az emlékezet szerint a felszabadulásig. Szuhafőn a partinak ma sincs igavonója, napjainkban gyalogember a neve. Ha elszegődik a derékinak mint kommenciós cseléd, kocsisnak hívják. A deréki emellett ad árendába is földet, melyet felszánt a partinak. 1848 óta a helyzet a partiakra nézve nem sokat javult. Földosztásban nem részesültek, az 1876-os kataszter a partiak birtokában nem mutat ki számbavehető földet, csak itt-ott egy kis erdőt; szőlőhöz csak néhány évtizede jutottak, melyet szorgalmas, keserves munka árán kicsikartak maguknak. A derékiak tatrják szántóföldjeiket, kapásföldjeiket, erdeiket, barmaikat. Az adót nehezen fizetik. Sok családhoz jön a végrehajtó és viszi el a fölösleges ingóságokat, bútorokat, ágyneműket, végvásznakat. Különösen századunk 20-as éveit érzik meg. Sok elszegényedett deréki család helyzete a harmincas években szilárdul meg. Rájönnek, hogy az árendálás nem kifizető, ezt csökkentik. Inkább kommenciósokkal és idénymunkásokkal (aratók) dolgoztatnak. Az áréndálást csak annyiban tartják, hogy a kapás földeket részben kiadják 24 (felibe-harmadába) a partinak, ök is kijárnak a földekre, de a munka dandárját a partiak végzik.
