Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

szol (Pf., P.) és a Hutákban a jásne kifejezés. A legrégebbi vályúk egy fatörzsből készültek, az újabbak gerendavázra szögelt deszkából vannak. Elsősorban a lótartó gazdák raknak a jászol fölé rácsot, ez a szálas takarmányok etetésénél gazdaságos. A válót a kisebb gazdaságokban a bejárattal szemben, a 15—18 holdasoknál már két oldalt helyezik el, így több állatnak tudnak helyet biztosítani. Az igavonó állatokat mindig az ajtóhoz közelebb kötötték. A lovakat és a teheneket strajfával választották el egymástól, a rugós lovak közé még külön függős strajfát is tettek. Az elválasztott kisborjúkat a tehenektől külön, az ajtó melletti sarokban kisválóhoz, válócskához kötötték. Meg a szegényebb családok istállójában is megtalálható a sarokba állított deszkázott oldalú szénatartó. A módosabbaknál még külön ferslók, secskás ferslók is van. Az ajtó körüli részt minden istállóban szabadon hagyják, ide rakják az állatok alól napközben kiszedett trágyát. A ganajlé összegyűjtésére szolgáló hidlás csak a gazdák egy részénél található meg. A sertést a lakóháztól külön álló disznóólban, disznóólkában vagy hidasban tartják. Mindig az udvar hátsó részében, az istállóval szemben vagy a ház végébe építik. A disznóól anyaga mindig fa, a gerenda váz közé zsilipéit eljárással deszkákat csúsztatnak, amit nem tud széthányni a sertés (22. kép). Régebben gyakori volt a borona22. kép. Disznóól. Füzérkajata. Janó A. felv. 44