Petercsák Tivadar: Hegyköz (Borsodi Kismonográfiák 6. Miskolc, 1978)

A szépen érő vetésekben nagy károkat okoznak a felhőszakadások, jégesők. A jégverés ellen élével felfelé állított baltát tettek az eresz alá, de a felhők szétoszlatására általánosan elterjedt a sűrű harangozás. A Hegyközben sokkal később kerül sor az aratásra, mint az Alföldön. A domborzati és időjárási viszonyoktól függően, július elején vagy közepén fognak az aratáshoz. A gabona legegyszerűbb betakarítási módja, a nyűvés már csak az emlékezetben él. A 19—20. század fordulójáig a sarlós aratás volt az elterjedt. Cigánykovácsok által készített aratósarlóval vagy recéssarlóváí vágták le az asszonyok a marokra fogott gabonát (15. kép). A kaszás aratástól sokáig húzódoztak a hegyköziek, félvén, hogy tönkreteszik a termést. Az alföldi részekre járó kepés aratóknak volt fontos szerepük a kaszás aratás elterjesztésében a századforduló éveiben. Aratáshoz egy vagy két csapófát szerelnek a kaszára. A kaszálás mindig férfimunka, az asszonyok feladata a marokszedés. A kaszás után hátrálva sima sarlóval szedik fel a markot és a maguk készítette kötélbe rakják. A kévekötés már a férfiak dolga. A kévéket hazahordásig a föld közepére kérésziekbe rakták. Újabban terjedt el a 18 kévés kereszt. A tarlón maradt gabonaszálakat a szénagyűjtő kis gereblyével szedik össze. Aratáskor jobb koszton van a család. Az ebédet is a mezőn fogyasztják el, de estére mindig hazamennek. A kévék megszáradása után minél előbb hozzáfogtak a hordáshoz. A meredek és nehezen megközelíthető hegyoldalakról az asszonyok háton hordják le az életet. Egy keresztet kétszerre szállítanak 35 is. kép. Sarlós aratás. Kishuta. Bakó F. felv. 3*