Vass Tibor: Jelbeszéd az Ózdi Finomhengerműben (Borsodi Kismonográfiák 5. Miskolc, 1977)

Nem, rosszallás A nemtetszés, rosszallás, tiltakozás, a tagadás kifejezője. Jele: A fej jobbra-balra mozgatása, vagy egy kissé felemelt kar, kissé szétterített ujjak, csuklóban jobbra-balra elforgatva. Nincs pénzem A pénztelenség kifejezésére al­kalmazott jel. Jele: Kifordított zseb. Nő Amikor még tizenkét órás volt a munkaidő, a gyártelepen lakó finomhengerműi dolgozók hozzátartozói — főleg lányok, asszonyok — bevitték az ebédet. Az ételhordót letették a kijelölt helyre és távoztak, vagy megvárták az ebéd elfogyasztását. Az előbbi volt a gyakoribb. Ha valaki elfoglaltsága miatt nem látta, hogy az ebédje megérkezett, illetve azt elhozták, munkatársai figyelmeztették. Dél­tájt a fiatalság éber volt, szemlélték a lányokat. Ezek érkezését is jellel adták egymás tudtára. Jele: A két mell elé helyezett tenyér, félig behajlított ujjakkal. Vasra verve Az I. világháború ideje alatt katonai parancsnokság felügyelete alá volt rendelve a gyár. Különféle büntetőeszközök (pl. pénzbünte­tés, alacsony rendű, de nehezebb és kisebb fizetésű munkahelyen való foglalkoztatás) mellett bevezetett gyakorlat volt az elzárással való büntetés is. Erre akkor került sor, ha valaki a munkából ki­maradt; a munkavezetők úgy látták, hogy munkáját nem jól látja

Next

/
Thumbnails
Contents