Vass Tibor: Jelbeszéd az Ózdi Finomhengerműben (Borsodi Kismonográfiák 5. Miskolc, 1977)

beni, elengedhetetlenül szükséges gyakori kézmosást (igazítás, csere után) a kenőktől szerzett, vízben oldódó kenőccsel végezték, melyet finom homokkal kevertek. Kezüket kenderkóccsomóval törölték meg. Jelenleg mosdók, zuhanyozók és öltözőszekrényekkel ellátott helyiségek állnak a dolgozók rendelkezésére. A mosakodáshoz az olajos, kátrányos szennyeződés eltávolítására szappant, mosószereket kapnak. A finomhengermű fürdőépülete 1966-ban létesült. Tipikusan szociális épület, négyszintes, acélszerkezeti szalagablakokkal, téglaburkolatú homlokzattal, s földszintjén szik vízüzem, a védőétel-helyiségei és a tűzoltóság kapott helyet. Az I. emeleten a gyárrészleg irodái találhatók. A II—

III. emeleten az öltöző-fürdők helyezkednek el. Fekete és fehér öltöző van, mindkét nem számára, összesen 1500 fő részére. A felszabadulás előtt a hengerműi dolgozóknak védőfelszerelésük nem volt, illetve a vállalattól ilyet nem kaptak. Ócska kalapokból, bőrdarabokból tákolták össze a használatos, a bakancsuk fejrészére dróttal erősített védőeszközt. Jelenleg, a szükségletnek megfelelően munkabakancs, bőr lábszár- és lábfejvédő, bőrkesztyű, azbesztkötény áll rendelkezésükre. Minden dolgozó felszerelését védősisak egészíti ki. A múlt rendszerben óvó rendszabályok nem voltak. Üzemenként mindössze egy-egy azonos szövegű „Nem szabad!" feliratú plakát — szűkszavúan és hiányosan — ismertette csupán a tiltott műveleteket. Ennek elolvasását senki sem kérte számon. A balesetet szenvedőket az éppen kéznél levő — jobbára képzetlen — személyek részesítették elsősegélyben. Azután kerültek súlyosabb eseteikben orvoshoz, a gyári kórházba. De előfordult, hogy ez csak fél óra, vagy hosszabb idő múlva következett be. Jelenleg a gyáron belül korszerű üzemorvosi intézet létesült, a dolgozók egészségügyi ellátására. A mentőállomások segítségével a sérült perceken belül orvosi ellátásban részesül. Állandóan mentőautó áll készenlétben, és ha kórházi beavatkozás szükséges, azonnal szállítja a sérültet. Az elavult technológiák következtében túl nagy volt a középsori hengerészek fizikai igénybevétele. Hasonló helyzet uralkodott a finomsoron is. Az átvezetők korlátozott alkalmazása miatt a kéziátvetés és darabtovábbítás túlzott terhelést jelentett az ott dolgozóknak. A drótsor sem volt mentes ilyen tekintetben, ahol a kis darabkövetkezési idő sebes, kimerítő munkatempót diktált. A drótkarikák kézzel történő vonszolása pedig, a hőártalom mellett, az üzem legnehezebb — az embertelenség fogalmát súroló — munkahelyének volt nevezhető. A középsoron 1950-től a technológia megváltoztatása és az optimális bugasúlyok alkalmazása révén lényegesen jobb helyzetbe kerültek a hengerészek. A finomsori átvezetők felhasználási területének 1947-ben kezdett bővítésével következett be komoly javulás. A drótsoron a bugasúlyok növelésével megnövekedett a darabkövetkezési idő, ezzel együtt változott a tempó. 1961-ben, a mo-