Vass Tibor: Jelbeszéd az Ózdi Finomhengerműben (Borsodi Kismonográfiák 5. Miskolc, 1977)

ÉLET- ÉS MUNKAKÖRÜLMÉNYEK A FINOMHENGERMŰBEN Az 1913—1915-ben üzembe helyezett finomhengermű salaktéglából épített csarnokai szellősek, éjszaka — a korábbi gyárépületekhez viszonyítva — jól megvilágítottak voltak. A munkahelyek fölött darukat helyeztek el. A korszerűbb hengersorok és kikészítőüzem jobban kvalifikált személyzetet kívánt. Ezeket a régi gyári dolgozókból és a Salgótarjánban megszüntetett hengermű dolgozóiból válogatták. Az induló üzem összlétszáma mintegy 600 fő. Az 1930-as évek közepéig 12 órás munkaidőben dolgoztak, a műszakok alatt a hengerészek váltással dolgoztak. Egy-, másfél órai munkaidő után, fél óra pihenés következett. A pihenőidőt — erre rendelt helyiség hiányában — nyáron az épületen kívül, a falak melletti árnyékban, télen a kemencék mellett elhelyezett deszkapallókon üldögélve töltötték el. Szabadnapja 6—7 naponként volt a hengerészeknek. A szabadnapot porátkának nevezték. Biztosítását kikényszerítette a hallatlanul nehéz fizikai munka, amit nyáron a nagy hőség miatt nem tudott elviselni az átlagos emberi szervezet. A munkáltató részéről a műszakonként szükséges dolgozólétszám csak úgy állt rendelkezésre, ha magasabb létszámot tartottak, számolva a távollevőkkel (betegség, szabadság). Ezek szerint porátkára tulajdonképpen a fölös létszám ment, akik erről csak a műszak kezdete előtti munkabeosztásnál (eligazításnál) szereztek tudomást. így feleslegesen tették meg az utat, mindegy hogy helyben, vagy távollakók voltak. Szabadnapra fizetést a dolgozók nem kaptak. A felszabadulás után gyökeres változások következtek be. Sőt 1958-ban vette kezdetét a csökkentett munkaidő bevezetése. A hengerüzemiek azóta csak 42 órát dolgoznak hetenként. A váltás félóránként történik. A dolgozók pihenőidejüket nyáron erre a célra készített padlós pihenőhelyen, télen melegedőhelyiségekben töltik, asztalok mellett. A finomhengermű törzsgárdája egyrészt a gyártelepi lakásokban lakott, továbbá a gyár által létesített és Ózdon épült szövetkezeti lakásokban (Kőalja, Kisfalud, Kerekhegy, Ráctag, Istenmező). Másik részük a gyár közelében épített saját házában, vagy a gyári lakás várományosai, a gyár közelében bérelt lakásokban. Igen jelentős volt azoknak a vidéki dolgozóknak a száma is — nagy részük szintén a törzsgárdához tartozott —, akik Sajóvárkony, Bolyok, Szentsimon, Hangony, Kissikátor, Domaháza, Borsodszentgyörgy, 16