Katona Imre: Miskolci kőedénygyárak (Borsodi Kismonográfiák 4. Miskolc, 1977)

szakismereteket is nyújtott hallgatóinak. Ungváron tanult fazekasokkal és kályhásokkal az ország minden részében találkoztunk. Néhányan Amerikába is kivándoroltak, ahol közülük többen (Petrovics Andor, Thury József) jelentős hírnévre tettek szert. Az ungvári szakiskola bekapcsolódása a miskolci kőedénygyártásba nagyban hozzájárult imind a tanítás, mind a gyár megindításához. A kétéves oktatás 1919. szeptember 1-én kezdődött meg a Gőztéglagyár csabai kapui új kőedény- és kályhagyárálban. Az ungvári iskola átköltöztetése nem jelentette a hagyományok átplántálását, hiszen Ungvárnak a múlt század 90-es éveitől már nincsen önáló karaktere, mert mint Fischer Dezső tatai porcelánfestő műhelyének üzemágaként működik s a porcelán díszítőelemeit a technika imásfélesége miatt nem lehet kőedényre alkalmazni. Ezzel szemben Miskolcon 1901-ig működött kőedénygyár, mely — mint láttuk — teljesen átvette a 90-es évek Veszprém megyei Városlődről elterjedt magyaros stílust. Emlékeztetőül megjegyezzük, hogy már a múlt század 50-es éveinek végétől, a 60-as évek elejétől próbálkoztak Miskolcon magyaros díszű — főleg állatalakos — tálak, tányérok készítésével. Koós Miksa kezdetben Városlőd példájára nagyobb méretű magyaros díszű tálakat készített, csak később — főleg a két részvénytársaság idején — indultak el Miskolcon a kom_ merszionális tálak, tányérok készítése. Az ungvári agyagipari iskola átköltöztetésekor már több mint két évtizedes múltra tekinthetett vissza a kőedénygyártás Miskolcon, ami részben szintén választ ad arra a kérdésre, miért a miskolci és nem az ungvári hagyományok jutottak érvényre a kőedénygyártásban. 1920-ban a város ipari kiállításán, a városháza nagytermében mutatták be először a Miskolczi Gőztéglagyár Rt. építészeti kerámiái mellett az új kőedény- és kályhagyárának termékeit. Körülbelül 550 darab használati edényt és díszárut, 2 cserépkályhát, 31 dísz- és falitéglát — melyet az 1908-ban épült katolikus főgimnázium részére gyártottak — állítottak ki. A fazekas- és használati edények között voltak tűzálló edények, vizeskorsók, tejesköcsögök, lupla fedelű dohánytartók, lekvárbödönök, asztali- és kályhaedények, pálinkás-, mokkás-, kávés- és teáskészletek, bögréik, kannák, füles fazekak stb. A díszműárukat: virágtartók, lapos, füles kulacsok, fali dísztányérok, padlóvázák, tálak, kancsók és kis korsók, dobozok és hamutálcák, bokályok, vizeskanták és bonbonierek alkották. A gyár ez alkalommal mutatta be cserépkályháit, egymangános barna sima csempést, és egy rézzel színezett (kevert) világos zöld mázas, féldomborműves majolikatípust. A kályha az Ungváron végzett és Miskolcon letelepedett Komarniczki kályhásmester műve volt, aki a formálástól a felállításig mindent maga végzett el. Miskolcon, s ezt éppen a fennmaradt edények bizonyítják, nem olyan