Bakó Ferenc: Bükki barlanglakások (Borsodi Kismonográfiák 3. Miskolc, 1977)

tagjai közül csak az apa egészséges. Az anya epebajos... Erzsébetnek mindkét oldali nyaki mirigyei duzzadtak, a bal oldaliak időnként kifakadnak, sovány, vérszegény gyerek... A trachitis nyomai mind a négy gyereknél láthatók, legsúlyosabb azonban Teréznél, aki kétéves kora dacára még csak csúszkálni tud és segítséggel tesz pár lépést, fogzása erősen visszamaradt. A legkisebb 1 éves, még csak ülni tud."

60 A tanulmány írója Ostoroson is hasonló körülményeket talált, de nagyon valószínű, hogy ez a kép egészében is jellemző a Bükk hegység nincstelen barlanglakóinak életmódjára századunk első felében. Bármennyire igaz is ez a megállapítás, a helyszínen végzett kutatásaink felfedték egy másik társadalmi réteg jelenlétét is a barlanglakók között. Ez a tehetősebb, némi földbirtokkal is rendelkező népesség egyes településeken csak egészen kis számban volt felfedezhető, máshol azonban jelentékenyebb volt. A gazdasági háttér természetesen meghatározta a barlanglakások méreteit és technikai színvonalát is, amint erre a leíró részben több ízben is utaltunk. Szo_ molya és Cserépváralja voltak elsősorban ezek a falvak, de ilyen, igényesebb pinceházakat Egerszalókon, Noszvajon, Bogácson, KácsVárhegyen is találtunk, de a még túlnyomórészt igen szegény népességűnek minősített Tibolddarócon is. Főleg az utóbb tárgyalt felsőbb rétegre vonatkozóan, de általában is elmondhatjuk, hogy a barlanglakás, mint hajléktípus szorosan összefügg a bortermeléssel, pontosabban a bortárolással. Azok a pincések, akiknek egyáltalán nem volt szőlejük, napszámosként szőlősgazdáknál dolgoztak és bérük egy részét természetben kapták meg. Ezzel magyarázhatjuk azt, hogy Szomolyán 1970-ben a 39 barlanglakásból 31-hez tartozott pince, s ebből 19 pince a lakásból nyílt. A második világháború után a népi demokratikus államigazgatás különféle kölcsönökkel, kedvezményekkel lehetővé tette a barlanglakások nagy részének felszámolását. A régi lakók helyére azonban több faluban újak telepedtek be és itt kell szólnunk a cigányság szerepéről. Minden megvizsgált településről elmondhatjuk, hogy a múlt század derekán a barlangokat főleg magyar nemzetiségű családok lakták. A cigányok azonban már ebben az időben is feltűnnek: idéztük Felsőtárkány 1840. évi összeírását, ahol a családnevek alapján erre lehet következtetni. Andornakon Herman Ottó egyik ábrája 1900-ban ugyancsak ezt jelzi. Mindez csak szórványos volt 1945-ig, bár nem tudjuk, hogy a Sály melletti Tarizsa mikor népesült be teljesen cigányokkal. Tény az, hogy 1970 körül Kistályán, Felsőtárkányon valamennyi, Egerszalókon, Noszvajon, Tibolddarócon pedig néhány barlanglakásban cigányokat találtunk. 48