Benkő Sámuel: Miskolc város történeti-orvosi helyrajza (Borsodi Kismonográfiák 2. Miskolc, 1976)

és nem költözött be sem a kapzsiság, sem a fényűzés. Néhányan megpróbálkoztak ugyan azzal, hogy öltözködésükben, táplálkozásuk­ban, szórakozásukban, külföldi ékszereikkel behozzák a fényűzést, az élvezethajszolást, a kiesapongást, de kinevették és nem utánozták őket. Bárkit szívesen fogadnak be. Ha valaki a másikat lekötelezni igyekszik magának, gyakran rendez neki lakomát és felvidítja őt: Kevesebben élnek vissza az étellel, mint az itallal, a bor olcsósága ugyanis néha tönkreteszi termelőit: tudniillik, amit nem tudnak eladni, maguk isszák meg; innen származik a régi közmondás: a miskoltzi szokás szerint, azaz az igya ki, aki betöltötte. Itt semmi tájbetegség nincs, csak ami az évszakok változásából adódik; né­melyek a bor mértéktelen ivása miatt halnak meg idő előtt, vagy veszekednek és viszálykodnak. Sokan köszvényesek, hagymázosak, lábfekélyesek, sokan általános elgyengülésben, nyavalyatörésben, vagy búskomorságban szenvednek. Mikor a tudatlanabbak beteg­szenek meg, vagy Bacchust hívják orvosként és többre becsülik az orvos gyakran határozatlan tanácsaival szemben; erre azután vagy megszabadulnak betegségüktől vagy még súlyosabbakat szereznek; vagy alaptalan hiszékenységgel (jóllehet a városban három orvos és két megyei sebész működik) a borbélyokhoz mennek, akik mestersé­gük nevetséges fogásait nem az egyetemekről, akadémiákról és kór­házakból, hanem csak a borbélytányórból merítették; vagy a félel­mes külsejű ráncos anyókákhoz fordulnak, akik jövendöléseikről és haszonleső fecsegésükről hírhedtek, és akik fizetett szájjal tudnak hazudozni arról, hogy mily sok embernek használtak főzeteik és ke­nőcseik. Így azután úgy járnak hozzájuk tanácsért, mint valami há­romlábú jós asztalhoz vagy Aesculapius templomába. Sokan vágy­nak társadalmi változásra, mert csábítja őket a jobb szerencse re­ménye. A férfinem szangvinikus-kolerikus, a gyengébbik nem szangvinikus vagy kevert temperamentumú; az előző mérsékelt te­kintélyű, az utóbbi szűz Diana jegyét viseli arcán és testén. Mind­két nem mindkét vallás odaadó híve, istenfélelemben és a templo­mok buzgó látogatásában egyik sem marad le a másik mögött. VIII. § A PIAC Kettő van: az egyik a város közepén, azaz a régi városban; itt minden héten szerdán és pénteken heti vásárokat tartanak, a másik az új városban, ahová négyszer egy évben gyűlnek össze a szomszéd városokból. Ezeket országos vásároknak nevezik. Az áru­cikkek ára nemcsak az évszaktól függ, hanem főleg attól, hogy jó, vagy rossz-e az út; ezért van, hogy az egyik héten drágaság van, a másik héten olcsóság. A vásár őre a vásárbíró, ő ügyel a piacra az uradalmi tiszttartókkal együtt. A borjúhús és a vadhús ritka; főze­lék, különböző fajta gyümölcsök, tejtermékek, különböző, de nem élő halak, télen csík, hüllő-félék, hüvelyesek, gabonaneműek bőven

Next

/
Thumbnails
Contents