A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

Érthetőnek találnám, ha valaki azt mondaná: a közművelődés érdekében áll, hogy a szabad sajtónak ne legyenek más feltételei, mint a dédelgetett, a kedvenc gyermekek nevelésének, akiket széltől, vihartól úgy óvnak, mintha a szellő fellebbenésében is egy-egy ellenség rejtőzködnék, amely halált okoz minden vigyázat dacára is! Ám ha érthető is az ilyen felfogás, indokoltnak s elfogadhatónak egyáltalán nem tekinthető, mert a szabad sajtó nem dísznövény, nem üvegházi termesztmény, hanem a szabad természetnek, a szabad életnek szabad hajtása, amelyre föltétlenül az áll, ami az emberi jellem képződésére, t. i. hogy csak a világ zajában, az ostromok között, a rokon és ellenhatások alatt, a szellő suttogás és a vihar zúgás, a derült nap és a zivataros hideg éjszaka idején fejlődik igazán s lesz azzá, amit a szónak értelme jelent. Amint a jellem, ha zárt helyen s csupán kényelmesen fejlődik, nem egyéb, mint önimádás s tekintély követelés, úgy a szabad sajtó is, ha nem az élet forgatagában s küzdelmei között lesz hivatása betöltője, csupán altató danát fog dúdolni, de riadót soha sem fog harsogni s nem fogja még a halottakat is ébreszteni : jöjjetek a hazát menteni s a magyar dicsőséget még nagyobbá tenni ! Igen ám : de ha a szabad természet ölén tenyészik a szabad sajtó s kertész nem nyesegeti, olló nem nyírogatja, gazda nem alakítja, olyan lesz, mint a vetés, amelyben a búza mellett konkoly és gaz is nő nagy, dúsan s félő, hogy a tiszta búzát a konkoly és társai megfojtják, elölik ! És épen ez az ellenvetés ad alapot s tápot sok ember részéről annak a felfogásnak, hogy a kellemetlenkedő, a bojtorjánkodó, az igazat sokszor a legnagyobb hatalmasságoknak is szembe mondó szabad sajtó kényelmetlen, alkalmatlan, kellemetlen s azért hadd legyen szűkre szabott körben mozgó, legyen sajtó-iskolában kipallérozott, amely simuljon mindenkihez, alkalmazkodjék mindenben ! Hát épen az 1848 március 15-iki emlékek hatása alatt állva: a leghatározottabban vissza kell utasítani az ilyen felfogást s arra az alapra kell helyezkedni, amelyet 1848-ban vetettek s amely párhuzamos azzal a biblai utasítással : hadd nőjjőn a búza mellett a konkoly s a zöld búzavetésben a búza és konkoly fej nehezen lévén egymástól megkülönböztethető, várni kell az érés idejéig s akkor külön kötözvén a búzát, azt betakarítjuk, külön a konkolyt: azt elégetjük ! A szabad sajtó az igazság szolgálatában állva, a nemzeti érzés, szabadság és függetlenség diadalát biztosítva, nem lesz más, mint tiszta búza; a hamisságot, az ellenséget szolgáló, a nemzeti érzést megcsúfoló s kigúnyoló sajtó pedig tűzre vettetik s megemésztetik. Megemésztetik olthatatlan tűzzel, amely nem nézi az összeköttetést, nem tekinti a hatalmi érdeket, nem veszi számba a megvásárlást, hanem átfut az egész olyan sajtón, amely élősdi s épen azért nem is szabad ! Mert a szabadságot soha sem szabad sem egyéni, sem pártszempontból venni, hanem igenis általános nemzeti és emberi álláspontról kell tekinteni, amely mellett a kemény és kellemetlen, de őszinte igazságok mindig többet jelentenek, mint az alkalmazkodó és épen azért csak félig-meddig igaz ítéletek. És a szabad sajtónak nagy erkölcsi értéke és hivatása épen ebből a szempontból veendő már, amint vették 1848-ban is és amint a magyar politikai pártok között egyedül a függetlenségi és 48-as párt volt az, amely a szent örökséget s nemzeti vívmányt a szabad sajtóban föltétlen tiszteletben tartotta s annak érvényt is szerzett. Ne is próbálkozzék ezzel a nemzeti alkotmány-biztosítékszerü intézménynyel birokra kelni senki sem, mert ha egyszer valamikor sikerülne a szabad sajtót valóban megbilincselni, összekötözni, megszájkosarazni, akkor e magyar földön az az oroszországi állapot uralkodnék, amelyben látszólagos szabadság virul, de nincs más, mint minden érzést, gondolatot, minden nemzeti eszményt s szabadságot megölő zsarnokság, amely Potemkin-faivakat rögtönözve emelhet, de életet, nemzeti és nép életet soha sem biztosít, sőt a jelentkezőt is