A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

osztályával, továbbá dr. Simonkai Lajos és dr. Dégen Árpád egyetemi tanár urakkal, kik a magyar névnek külföldön is tiszteletet szereztek. Bárhol kopogtattam, mindenütt a legszívélyesebb „Isten hozott" fogadott; tudással, tanácscsal, könyvekkel támogattak. A nehéz Centaurea genust Wagner János aradi tanár úr vállalta, ki e nemet apróra ismer. Nem is mulaszthatom el, hogy megbecsülhetlen támogatásukért legmélyebb hálámat és tiszteletemet e helyen nyilvánosan is ki ne fejezzem. A gyűjtött növények névszerinti felsorolása, azt hiszem, ez idő szerint fölösleges. Akkor jön el ennek az ideje, ha az egész megyét átkutatva, munkám eredményéről majd véglegesen beszámolok. A kultúrnövényeket és a vadontermők formáit nem számitva, 1100-féle növény került elő ezideig Borsodból. Hozzávetőleg még 400 faj várja az összegyűjtést, de ezek a hátralévők lesznek a légritkábbak, legértékesebbek, melyek, mint floristicai különlegességek megjelölik a megye növénygeographiai helyzetét. Ezeknek összegyűjtése és a floristicai adatok feljegyzése lesz a következő négy év teendője, melynek bevégzése után munkámat bátran befejezettnek tekinthetem. Budai József a niüzeunii bizolt?ág tagja. Jelentés az 1906/7. évi gyűjtéseimről. Eddigi gyűjtésemről *a következőkben számolhatok be : Gyűjtésemet a mexikói völgyben kezdettem meg. Innen részint a görömbölyi, részint a diósgyőri Tapolcza felé eső részeket jártain be és az egyes kőzeteknek pontos tálalási helyét a térképre is rávezettem. Innen kezdve Miskolcz felé haladva, a Magashegyen keresztül a Danivölgyig jutottam le. Ezekről a helyekről van pontos gyűjtésem, eltekintve a más helyekről alkalomadtán összegyűjtött kőzetektől. Eddigi gyűjtésem eredménye 52 drb kőzet, melyek még pontos meghatározás végett nálam vannak, de már múzeumi cédulákkal vannak ellátva. Ennyiben számolhatok be eddigi gyűjtésemről. Péter Pál a múzeumi bizottság tagja. A tibolddaróczi bérczúti bronzkori őstelep. Aki múzeumunk termeit figyelmesen végig járja, bizonyosan huzamosabb ideig szemléli azt a hatalmas szekrényt, mely a tibolddaróczi őstelep emlékeit foglalja magában. Pattogatott és csiszolt kőeszközök, csontszerszámok, fegyverek, agyagtárgyak, öntőminták és bronzszerek sorakoznak e gyűjteményben a szemlélőre nézve áttekinthető, tanulságos elrendezéssel. Bátran elmondhatjuk, hogy e gyűjtemény bemutatja mindazokat az anyagokat, melyekből a bronzkori ember fegyvereit, eszközeit, háztartási és pipere cikkeit készítette ; látjuk az őscsalád konyháját, műhelyét, gazdaságát ; végig kísérhetjük élete folyását a boldog gyermekkortól a sírig. Rég letűnt kor néma és mégis beszédes kútfői ezek ! A hazánk területén lefolyt emberi életnek, műveltségnek abból a szakából való hírmondók, amikor a legbecsesebb, a megélhetést főképen biztosító segítő szerszámokat bronzból készítette az ember. Nem vasból, mert még azt nem ismerte, vagy talán helyesebb így írni: nem használta, nem alkalmazta. Amilyen becses és nélkülözhetetlen nekünk ma a vas, az acél, olyan volt hazánk területén a Kr. e. VI. évszázadtól visszamenőleg több évszázadon át a bronz, vagyis a vörös réz és ón olyan arányú keveréke, hogy 9

/

u réz, Vio ónnal van összeolvasztva. Mi, akik közönséges dolognak tartjuk már, hogy Miskolczról Budapestre beszélünk, hogy a legkülönfélébb közlekedési eszközökön látható mozgató erő nélkül szélsebességgel haladunk, hajmeresztő