A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1906/7. évi évkönyve (Miskolc, 1909)

Víz színén, mint a lehellet, Úszik a szép lenge termet. Szól Csabáh oz : „ hűn szeretlek, Búcsút mondok a vizeknek." „Lángra gyúladt szívem érted, Én megőrzöm drága élted. Rád ruházom bűverőmet, íme teszlek hadverőnek!" Hókezével int feléje, Hangzik ajka lágy zenéje. S im az ifjú bűvöt érez, Kötve már a lány szívéhez. És szelíden nézve rája, Újra szól a hab leánya : „Vidd csatára — ifjú — néped, Vár a székely harcra téged." „Rólad a nyíl visszapattan, Bűverőmet néked adtam. És ha elhullt mind az ellen, Visszavárlak hú szerelmem!" Ajkak nyílnak búcsúzásra, Csak rövidke megválásra. Viszontlátás lesz a vége, Szíveiknek szövetsége. A királyfi újra nyergel, Megy nyugotra lobbal-sebbel. Harmadszor visz segítséget, Megmenti a testvérséget. Elbúcsúzik harmadízben, Lelke ott jár már a vízben. Visszatér a Don tövére, Hableányka örömére. Szól Csabához: „Hűn szeretlek, Búcsút mondok a vizeknek." Víz hulláma partra csobban, Két szerelmes szíve dobban. A hunok mind összegyűlnek, Víg örömben elmerülnek. Mennyegzőt ül a királyuk, Újra lesz még jó világuk. Három nappal, három éjjel Mulat a nép víg kedélylyel. Nő Csabának a reménye: Nagy jövő vár nemzetére.