Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)
I RÉSZ - Vikár Béla: Szűcs Marcsa népballadánk eredete
mely már érintve volt. Ezt Gulyás Benő lelkész úr szívességének köszönhetem, a ki nov. 6-áról tudatja velem a következőket í „A halottas anyakönyvben ez a bejegyzés található: 1825 134. novemb. 15. — Néh. Szűcs András leánya, Mária, 24 éves; agyonverték. Énekszóval. — Az esketési bejegyzés szeiint ládházi lakos özvegy ember Szűcs András eljegyezte N Berecz Mihály hajadon leányát, Borbálát. E szerint Szűcs Marcsa 1801-ben Ládházán született. Az odavaló ref. lelkészi hivatalt már megkereste Bodolay kollegám, hogy a születési anyakönyvben nézzen utána a dolognak, — Lehet, hogy Szűcs András elhalván, Marcsa az anyjával visszajött Csáthra s itt cselédkedett s akkor történt vele ez a szerencsétlenség/ 1 Sajnos, hogy a keresett születési adatok dolgában nem voltunk ily szerencsések. A lehetőség különben nincs kizárva, hogy még ezek is elő fognak kerülni. Bodolay István lelkész úr éppen nov 15 én, szegény Szűcs Marcsa halálának évforduló napján, értesít ez irányú fáradozásairól a következő levélben : »Azt hiszem, meg méltóztatott kapni lelkésztársam azon értesítését, hogy anyakönyvünkben 1825. évről Szűcs Mária tragikus halála be van jegyezve. Én Szűcs Mária születési adatait is kutattam, de úgy látszik, hogy hiába. Házassági anyakönyvünkben 1800, évről Szűcs András szintén megvan, még pedig éppen úgy, mint némely más helybeli (mezőcsáthi) változat feltünteti : Kimaradt az eredetinek .hatodik egész versszaka, a befejezés pedig, szintén több változattal megegyezően, itt más, mint az alapszövegben : Sírtam, nem sírok már, mert könnyem elepedt, Nem írok több verset, írtam már eleget. A befejező sor — mint látjuk — szó szerint megtartja az eredetiből a 6. vsz. végét, az előtte levő sor pedig részben az eredetinek utolsó előtti sorával egyezik (Nem sírok, nem sírok), részben pedig merőben új alakítás, melyet egyik változat sem ismer. Lehetséges, hogy utólagosan maga a költő módosította így a befejező strófát. Ez a befejezés mindenesetre, jobb, költőibb, mint az alapszövegbeli.
