Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Vikár Béla: Szűcs Marcsa népballadánk eredete

kutatásaim alapján mindjárt ki fogom mutatni hiteles tanuságtétellel. Akkor igazán ráillik Szűcs Marcsára a ,szegény' jelző. Itt megjegyzem még, hogy a népköltés meg szokta ugyan nevezni a gyilkost, de nem nevezi meg mindig. Sokszor az ,ők' alakban emliti, pl. Megöltek egy legényt (vagy zsidót.) Vagy: »Ittmeg itt mi történt? Ezt meg ezt megöltek«, Olykor az ,én' alakban, a mi korántsem jelenti, hogy az ének szerzője maga az ének hőse; pl, a fenti balladakezdetnek egyik változata : Megöltem a legényt. (Alföld, saj, gy.) A megöltnek neve gyanánt be szokták néha toldani valamely élő vagy elhalt kedves emberüknek nevét, pl. : Megöltem a Takót. (P.-Földvár, saj. gy.) (A közlő magyarázata szerint: Takót barátság okáért veszik bele a versbe.) De vájjon megnevezik-e azt a gyilkost, a kit még nem ért utói tettéért a büntetés, a ki még ismeretlenül rejtőzik valahol vagy esetleg gyanútól menten a tett színhelyén tartózkodik ? Soha. Mert a már fogva levő. elítélt vagy éppen kivégzett gyilkosnak említése nem jár semmi koczkázattal ; ellenben a föl nem fedezett, még el nem ítélt, vagy a büntetés elől valahogy megmenekült gyilkost, ha még úgy ismerik is, sőt annál kevésbbé, nem célszerű emlegetni a dalban : könnyen torkára forrhat az illető dalosnak. Azért már eleve föltehetjük az alapszöveg hallgatása nyomán, s ezzel is ki kell egészítenem a fentieket, hogy Szűcs Maris Gyilkosa, bár ismeretes lehetett Csáthon — hogy, hogy nem — nem került a törvény kezébe : vagy ki se nyomozták, vagy, bármily okból, futni engedték. S azért nem került bele a nótába sem. Dé lássuk a konkrét bizonyságokat, melyek a népköltéstan eszközeivel kihámozott igazságainkra most már