Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Gálffy Iynác: Bocskay István emlékezete

Mintha csak éppen arra hivatott volna el, hogy ezt a dolgot végrehajtsa, mérgezés következtében 1606 december 29-én, pénteken, meghalt és így csak lelki szemeivel látta az új Magyarországot, oda ő be nem juthatott. Holttestét mint a nemzet megváltójáét az egész nemzet gyásza kisérte a gyulafehérvári sírboltba. Szerencséje volt a magyarságnak, hogy Rudolf vérszopó és ingatag uralmával szemben Mátyás becsületbeli kérdéssé tette a bécsi béke végrehajtását, különben az csak írott malaszt lett volna. Mindent elkövetett Rudolf a törvény életbeléptetése ellen. Még Mátyás ellen is végzetes lépésre szánta el magát. De Mátyás erős magyar sereggel jelent meg és erre aztán Rudolf lemondott, a koronát 1607 június 27-én Mátyásnak kiadván. Ekkor Mátyás Pozsonyba szeptember 29-ére országgyűlést hívott össze. Ez az országgyűlés azonban csak október 27-én nyílhatott meg s ezen kihirdették Rudolf lemondó levelét és a bécsi békének tapasztalt hiányait megjavították s 23 cikkben megállapították azokat a feltételeket, melyek alapján Mátyást királylyá választottak ; ezek az 1608-iki országgyűlés úgynevezett koronázás előtti törvényei. Ezekre Mátyás megesküdött és 1608 november 16-án kitörő lelkesedés közt választották őt meg a nemzet királyává. Lelkesen zendült fel újból a magyarság ajakán magyarul az »Eljen a király !« kiáltás. A régi magyar alkotmányt helyreállították, Illésházyt választották meg az oly soká üresen állott nádori székbe és újból 27 cikkből álló törvényt hoztak, melyet a király szentesített, ezek voltak az 1608. évi koronázás utáni törvények. Eljutottunk célunkhoz. Halvány mértékben áldoztunk a nagy férfiú emlékének s az áldozat megilleti a múlthoz képest polgári békében élő nemzedéket. De ne legyen vége ezzel áldozatunknak, véssük szivünkbe a nagy alkotó, a Magyarok Mózese emlékét, véssük emlékünkbe nemes és okos példáját. Mert ide találóan mondja a magyar költő : »Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, csak korcs utódok hős elődöket. A lelkes eljár ősei sírlakába s gyújt régi fénynél új szövetneket.« Gyújtsuk meg mi is a dicső ősök