Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1905/6. évi évkönyve (Miskolc, 1906)

I RÉSZ - Gálffy Iynác: Bocskay István emlékezete

romjait? Nem hallod-e véreid siralmát, az üvöltő, vad farkasok elől menekülő szegény testvéreid utolsó sóhaját? A hosszas jajgatás és siralom, a német bérben álló hajdúk fosztogatásai, Belgiojoso folytonos üldözése s a már-már beálló véginség végre őt is kényszerítették arra, hogy a jövőről gondolkozzék. Elfogott levelei alapján Belgiojoso őt lázadónak nyilvánította s miután ő is csak olyan oltalomlevél alatt állott, mint annak idején Martinuzzi, megrohanták jószágait, azonban Szent Jobb várának kapitánya, Örvendy Pál, a köleséri pusztán tanyázó hajdúkat éjszaka megnyerte és a várba becsempészte, úgy, hogy reggel az ostromlókat véres fővel tudták visszautasítani. Ez volt az alkalom, melyet aztán Belgiojoso felhasznált, hogy végre nekitámadjon a nagy ellenségnek s a király nevében tönkre tegye annak egyetlen hívét. Az élete jobb részét eltöltött s az udvarral mindig 'békét tartó nagy ember élet-halálra űzetve, mindenéből kiforgatva, igazán azon a ponton állott, hogy dicstelen halállal, megbecstelenítve végezze be életét. Teljes tudatával annak a szerepnek, melyet folytatnia kell, kénytelen volt végre a bujdosókhoz állani. Kihúzta diadalmas vezéri kardját, felemelte a lesújtott zászlót és a sír legszélső peremére állított magyar nemzet szekerének rúdját megfordította. Míg azon töprengettek sokan, hogy honnan vegyenek magyart, míg IV. Béla és Mátyás szemei a messze földről remélhették betelepíteni a megmaradt ősmagyart a dicsőségtől akkor még ragyogó Magyarországba, addig Bocskay vájjon honnan vehette volna a kipusztított, gyilkolással néptelenné, munkátlanságtól terméketlenné vált hazában az erőt, mely feltámassza a sírjába siető magyar hazát és nemzetet?! Honnan?... Onnan, ahonnan az első jajszót hallotta. Csak kiáltania kellett s a nemes tetteket, "az apai jóságot el nem felejtő székely nép harcba szállott. Már előbb szemtől-szembe állván a nemzet csapásaként emlegetett hajdúkkal, ezt a színmagyar, ezt az elveszett, ezt a megveszett népcsordát megnyerte magának az a férfiú, aki jogtalanságot sohasem cselekedett, akinek mindenkihez volt jó szava és nemes szíve s akinek érző szívét ismerte a - ill —