Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - A Cinquecento művészete

del Sarto, Correggio és mások főleg vallástárgyakat dolgoztak fel. A velencei iskola Tiziánnal az élén még virágzott. De Tizián halála után a művészet itt is, mint a többi iskolákban, a barokk szertelenségeibe, a formák szellem nélkül való túlzásaiba hanyatlott alá. De ez — mondom — természetes jelenség. Hiszen „Olaszország annyit tett az újkori emberiségért a szellemi élet minden terén a renaissance folyamában, hogy szinte azt mondhatjuk: joga volt a kimerülésre, amelyet amaz időbeli szerencsétlen politikai viszonyai is eléggé megmagyaráznak". (Berzeviczy.) Valóban a Michel-Angelo falra festett és kőbe vésett világfájdalma előhírnöke a 19-ik század pesszimizmusának. És épen ez a század fogta fel és bámulta először teljes nagyságában az ő lángelméjének magas szárnyalását és ez állította őt a művészi feladatok eszményi harcosai között a legfelsőbb helyre. Úgy, hogy joggal és igazán adja Gobineau a Michel-Angelo szájába eme büszke szavakat: Nagy dolgokat hagyunk hátra és nagy példákat ... A föld gazdagabb lett, mint a mi jövetelünk előtt volt ... és ami enyészetnek van szánva, az sem fog elenyészni egészen."