Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Fáraó népe

rongató cigányt, tova haladok a képzelet szárnyain, hirtelen megdöbbenve állok meg az éj egyik festői ruhába öltözött álomlovagja előtt, ki merészen néz szemeim közé, de nem mozdul meg akkor sem, midőn mozdulatlanságából bátorságot merítve, közelebb merészkedem egy aranyrojtokkal gazdagon díszített sátorhoz, melynek háta mögül, mint rég letűnt daliás idők dicsfényeinek reflexei, büszkén lobognak az őrtüzek. Mint a múlt misztikus fátyolán átszűrődve, onnan az őrtüzek mögül elhallóan hangzik fel a tárogató, s ahogy utolsó akkordjai szinte belefúlnak az éjbe, felsikolt a hegedű. Eleinte lassan, olvadékonyan, mint valami altató dal, majd hangosabb és hangosabban, szilajon, követelőén s az utolsó sikoltó kadenciák már lelkesülten fúlnak bele az ágyúdörejbe és kardcsattogásba, melyből időközönként tör elő a csatakiáltás: — Eb ura fakó! A Rákóczy táborában jártam s végig hallgattam azt az isteni riadót, mely után mint egy szent őrületben vetette magát a kuruc az ellenre, mely nem tudott ellentállni azoknak a kardoknak, melyeket a „Cigány Panna" „Rákóczy indulója" acélozott meg. S aztán még egyszer hallottam az elmúlt századokat borító szemfedők mögül ezt a dalt, de akkor már nem volt benne tűz, hiányzott belőle a lelkesítő hevület s szinte oly mérhetlen fájdalmas érzés nyilallott lelkembe, mintha temetésre szólott volna az a nóta, amint nyomában felhangzott a csatazaj helyett a „circum dederunt" : — Jó éjszakát, Ocskay brigadéros! Ki tudja, tán e bús dallam volt oka, de innen már vissza, a jelenbe vitt képzeletem, rövid idő alatt itt álltam a jelen színpadán, a múlt századok varázslatos álmai visszatértek dohos kriptáikba!. . .