Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1904/5. évi évkönyve (Miskolc, 1905)

II. RÉSZ - Apróságok nagy emberekről

Ez archaikus latin sorok magyarul a következőket jelentik: Halhatatlanok és halandók sírjatok, S te isteni költészet gyászold Naevius költőt, Aki, midőn Orcus kincskamrájának átadatott

1 Elfeledtek Rómában latinul beszélni. Elég nagy adagja a hiúságnak, ha elgondoljuk, hogy a latinul ugyancsak tudó aranykori költők csak ő utána alkották meg műremekeiket, továbbá, hogy még kétezer év multával is akad egy-kettő a latin tanárok között, aki ért a latinhoz. A XV. századbeli Ariosto Lajos költőt, akit V. Károly „őrjöngő Lóránt"-jának megírása alkalmából oly elismeréssel fogadott és jutalmazott, hogy babérkoszorúval tüntette ki, a városon fejevesztetten látjuk végig szaladni és fünek-fának dicsekedni koszorúval a fején, hogy „ismerjétek meg a Nagy Ariosztót!" A hiúság szülte ily hatalmas és mindamellett egyszerű lelkiemóciók nyilvánulásai épen nem ritkák a géniuszoknál. Az előbb említettem és nem említettem kitűnőségeknél nemcsak a hiúságnak és féltékenységnek erupcióival találkozunk, hanem a dolog természetéből épen nem folyó irigységeket látunk, nemcsak a szaktársak, konkurrensek irányában, hanem teljesen más téren nagyok irányában is, mert meggyőződésöktől fanatizálva, másokat lekicsinyelve és lebecsülve vagy semmibe véve, a géniusz türelmetlen és szőrszálhasogató más egyén iránt, legyen az saját szakmájabeli vagy akármily más téren merészeljen az szintén nagy lenni. Ha Görgey és Kossuth nem versengtek volna, talán máskép végződött volna a magyar szabadságharc. Hugo Viktor a nagy Napóleont állandóan „kis Napoleon'' -nak (le petit Napoleon) nevezi. Talán ezen a helyen említhető meg a nagy angol essay írónak Mecaule-nak Nagy Frigyes és Voltaire egymás iránt való irigységéről szóló megjegyzései. Nagy Frigyes irigyelte Voltaire kiváló nagyságát az irodalom terén — bár maga is szellemes ember volt, de irodalmi dolgokban távol 1 Azaz meghalt.