Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Költemények

Gyenge, puha szellő játszva bomlik vele, Pipacsbokrétának hullong a levele, Rebben a fürjmadár nád megett, sás alatt . . . Egyszer csak a legény visszanéz, elmarad. Hangos szavú rigó csúfságra jár véle: —- De belenéztél a kisasszony szemébe ! Kacag a kisasszony: »Ej, de messzire jár! Széles ez az árok! Átsegít, ugyebár? Köszönöm, köszönöm ! Már jól van ! Eresszen ! Ilyen erős ember nincs az egész Pesten!« Megeste a tarlót gyöngy estveli harmat, Csere Jóska hallgat, — szegett fővel ballag, Szemügyre vesz minden útszéli virágot, — »Lám egy se törik le, amire ráhágott ! Több kárt tenne benne fiókmadár lába —« — És indul utána, — és lép a nyomába. Útszéli virágot tapossa azér is, — Ki szánja ? Ki bánja ? így pusztulok én is ! — A kisasszony szava mesemondás, álom : — » Sohase volt nekem ilyen szép virágom, De nem is lesz többet ! Nincs is hol keressem Vadkomlót, pipacsot nem árulnak Pesten !« Megeste az utat sírószemü harmat, A legény is csendes, a leány is hallgat, Nyugtalan fellegek bomolnak az égen, Valami bús nóta szól a faluvégen, — — Felnéz a kisasszony gondba, gondolatba: — Rojtos keszkenőjét vájjon kitől kapta? Lám, van aki varrja, — lám, van aki szőjje! Szépséges, hűséges barna szeretője !« — Csere Jóska szeme odatéved lesbe: — »Hej, azt a virágot vájjon kinek szedte? Van akinek adja ! Van akit szeressen ! Sok cifra uraság azon a nagy Pesten.«