Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Miskolczy Simon

Hiszen látom, hallom, hogy már éjjel-nappal Összesúgnak-búgnak Lórántffy urammal. Ez a vén gonosz is — mivel el nem tűrted, Hogy itt legyeskedjék naphosszat körülted Bosszút akar állni nemtelen haraggal, Főzi már a tervet drága férj-uraddal. Bíztatja, uszítja, hogy utánad lessen, . . . Szegény, szegény asszony, de megvert az Isten ! — Úgy nyomja valami régóta a lelkem, De mostan elmondom, hallgass hát meg engem. Hallgass reám : hagyd el a férjedet, Arkyt, Hisz a szíved nyugtot soha nem talált itt. Patak városából Miskolcra elviszlek, Kastélyomban, mint egy gyémántot őrizlek. S hogyha a pokolnak valamennyi szörnye. Ha az egész világ mind ellenünk törne; Ellenünk esküdne a föld meg az ég is : Egész világ ellen megvédlek én mégis. »Nein, nem Simon, . .. hagyd el, szédít a beszéded, Nem törhetem meg a hitvesi hűséget. Hisz ha veled mennék, megverne az Isten, Hogy az esküszegés rút bűnébe estem.« >Szeretett szép ángyom ! — az az eskü hamis, Kicsikarták tőled, tudod jól magad is. Árva leány voltál. Senki meg nem védett. Úgy erőszakoltak a rokonok téged Fél-testvérbátyámhoz, kinek heteken át Nem lehetett venned soha egy jó szavát. A ki mellett sírás nappalod és éjed .. . Ilyen boldogságra vitt téged a férjed. Tudom — jól . . . Miskolcra a hírét elhozták, — Meghallottam én is, azért jöttem hozzád. Azért jöttem ide, hogy a gyöngét védjem . . . S úgy látom, inkább árt neked az ittlétem. Bár jussom van hozzád . .. Még leánykorodba Szerettelek forrón, lánggal, szívdobogva. És te is szerettél, szeretsz te még most is, Ha sírhant borul rám, szeretni fogsz ott is.«