Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Művészi nevelés és a műipar fejlesztése

vasások, amelyeket a tanárok, művészek, műkedvelők, vagy bármelyik lelkesebb ügybarát, tartanak és pedig nemcsak az iparművészeti szakosztály és a múzeum vezetőségének égise alatt, hanem szerte az egész Anglia minden zege-zugában. Amint már ez az angoloknak annyira vérükben van, hogy alig van ott olyan művelt ember, aki életében legalább egykét nyilvános előadást ne tartott volna. Ott a falusi birtokos a földmívelőknek, az ifjú hölgyek, s fiatal lánykák a szegény gyermekeknek oktatására vállalkoznak ; úgy hogy pl. az alsó néposztály közel 3 millió gyermekének a vallásoktatását ők látják el a vasárnapi iskolák két nagy társulatának a keretében. Különben is Angliában amint bármely közérdekű vagy közhasznú intézmény megindul, azt azonnal nyilvános felolvasáson megmagyarázzák, mintegy a szájába rágják a közönségnek. Ezekhez járult még, hogy az angol újságok mindjárt az első perctől kezdve lelkesedéssel csatlakoztak a művészi nevelés ügyének istápolásához és folytonosan szemmel tartanak minden e fajta mozgalmat. Az erők ilyen óriási egyesítése mellett a kivánt cél el nem maradhatott. A nagyobb városokban községi és magántársulatok — mint megannyi art-department — szervezték és szervezik a vidéki muzeumokat s úgy ezek, mint a gyár-ipartestületek, díjakat tűznek ki, diplomákat osztanak és a különféle helyi iparágakat az iparművészet magaslatára fejlesztették. Végeredményében pedig ez az egész ország minden rétegét átható mozgalom és buzgólkodás az angol műjpart, szolidságának megtartása mellett, művészi magaslatra emelvén, mint a Budapesten már ismételten rendezett britt-kiállításokból is láthattuk, a siker reményében veszi föl a versenyt az eddig még a világon páratlanul álló francia iparművészettel is. III. A franciával nyelvrokon belga népnél a reneszánsz fénykorában világhírű flamand és brabanti művészet hagyományai a művészetek szeretetét annyira átvitték az egész nemzet vérébe, hogy itt a művészetek ápolását már nem is áldozatkészségnek, hanem kötelességnek tekintik.