Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Március 15

Megújultak Magyarország sebei, fölbúgott a tárogató s amerre hangjai elhatottak, megmozdult a nép, megmozdult a föld, az alföldi róna tiszta fajmagyar népe nem siethetett nagyobb lelkesedéssel a szent zászlók alá, mint a nyelvében idegen, de szívében a honszerelemtől lángoló ruthén nép. A szegény földhöz ragadt, de becsületes ruthén nép, a melynek szegénységénél csak honszeretete volt nagyobb. A haza és a lelkiismeret szabadságáért kibontott zászlók varázsa oly nagy volt, hogy rövid idő alatt együtt volt a nagy tábor, leszállott a síkságra és megkezdte azt a mythosi harcot. Győzelmet győzelemre, dicsőséget dicsőségre aratott a kuruc, hej, de végre a majthényi sík felett mégis csak elborult a magyar szabadság tündöklő fényes csillaga, lehanyatlott a kuruc zászló, elnémult a tárogató, azután hosszú sötét éjszaka borult Magyarországra. Endrődi a kuruc nótákban így ír e korról : Földönfutó népség, Hazátlan kuruc had, Sötét nóták mellé Vérkönnyeket hullat. Jajjá fölsírámlik S el-elhal erőtlen — Magyarország szíve Zokog az erdőkben. És Magyarország szíve soká vérzett, soká zokogott, de volt is miért, siratta a régi, siratta az újabb sérelmeit, hiszen csak nem feledhette el, hogy Básta és Karaffa magyar vérben tobzódtak, Zrinyi és Frangepán életét hóhér pallos oltotta ki, Thököly után Rákóczi száműzetett, javai elkoboztattak, ő maga — borzasztó még kimondani is egy törvénycikkben a mindenre kapható, uradalmain osztozkodó, hyperlojális szolgahad által közönséges pártütőnek és hazaárulónak nyilváníttatott s ez a törvénycikk a magyar törvényhozás örök szégyenére még ma sincs kitörülve hazánk törvénykönyvéből. 1735-ben Rodostó felett lehullott egy fényes csillag a Márvány tenger hullámaiba, örök álomra hunyta le szemeit Rákóczi.