Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Ilike szőni tanul

hatunk át a helyenként ritkásabb fák lombjai között a távolabb kéklő hegyekre s az alacsonyabb emelkedésű erdőségre, melynek aljában épen a vasúti vonat fehérlő füstje kavarog, idább pedig az ifjú Tiszának még fürgén csobogó, susogó tiszta kék vize siet a szűk völgyön át, aránylag keskeny ezüstös fényben csillogva, mint egy szeszélyes kanyarulatokban kígyózó szalag a zöldellő fűzesek között. Nem-e elbájoló képek ezek? Nem-e alkalmasak arra, hogy a művészi hajlamokat felébressze, kifejleszteni segítse, avagy a költői lelket a képzelet erejével felruházva megihleszsze ? — Oh mily boldog volnék, ha ebben részem lehetne; de a mama ellenzi, ha apánk mondja, hogy tanuljak Klári nénitől ! — Mit mond a mama ? — Azt mondja, hogy fölösleges a lelkek érzékenységét fokozni, a nő különben is sokat szenved s minek őt még boldogtalanabbá tenni, mint amennyit az élet örökös küzdelmei a boldogtalanságból reá rónak! — Szegény jó anyád éppen igen elkeseredett pillanatban találta mondani e megjegyzését s nem is gondolta úgy, amint éppen elmondotta; ő nagyon jól tudja, hogy a boldogságot nem kívülről kell várnunk, hanem ha csírái mélyen gyökereznek szívünkben, előbb-utóbb rátalálunk. A boldogság azonban oly taníthatatlan, mint a bölcs szív ; akinek nem adatott, mestere nem lesz. Én mindig boldognak érzem magamat, ha valami vágyam teljesült; mert annak örvendek s azért hiszem,hogy boldog lennék, ha Klári nénitől mindent megtanulhatnék. — Szavaid elárulják kis Ili, hogy nem érted, amit előbb mondottam ; de gyermekvoltod kiment emiatt. Talán megértesz később, ámbár sokan aggkort érve sem értik; mert látva nem akarnak látni és hallva nem akarnak hallani ; de hidd el nekem, hogy azok bár sajnálatraméltók, de megérdemlik sorsukat. Ha tanulni akarsz, tanulj meg imádkozni, hogy adja meg Isten néked a kegyet, ha egykor nagy és igazi szenvedéseken mégy át, szíved lelked adja meg a képességet, hogy tudd azokat a szenvedéseket szépen és szép formákba öntve elmondani, akár dalban, akár szép prózában — az mindegy, — nagy megkönnyebbülésedre