Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Ilike szőni tanul

mintha most hallanék először csendes, halk zenét, milyen szép minden, itt ez a sötét árnyék a mélyben s fennt az a sugaras fény, hogyan olvad egymással összhangba minden ; ott egy távoli kolomp hangja, amott egy madárka rövid csipegése, a szél, amint átsuhan az ágak felett, ismét egy újabb hangáramot hoz felénk ! Csend van és mégis oly hangos minden ! — Ugy van kis Ili, csak ki kell nyitnunk a szemünket, hogy tudjunk látni és füleinket, hogy hallhassunk; mert minden beszél ahhoz, aki megérti beszédét itt kint a szabad természet nagy kertjében ! Ámde ahhoz kevés csak a szem, hogy lássunk és a fül, hogy halljunk, hogy teljesen meg is érthessük, át is erezhessük mindazt, ami a napsugarak aranyfonalaiból, az égbolt üvegszerű mély kékségéből, a madarak csicsergéséből, a kis bogár zümmögéséből és az ezer színben csillogó harmatcseppből, mely a virág kelyhében és a kis fűszál hegyén, mint a gyémánt ragyog, hogy a természet nagy szimfóniáit és mélységes tanulságait s még gyönyörűbb regéit ebből a nagy, nyitott könyvből élvezhessük. — Mi kell tehát ahhoz még, nénikém?! — Kell hozzá még egy belső látás, mely a látottakat behunyt szemmel is elénk varázsolja, sőt, ha Isten akarata örökre megvonná is tőlünk a látható dolgok külső képét, ez a belső látás még akkor is elénk varázsolná azokat, valahányszor rágondolunk a látott képekre, — ez a belső látás pedig a lélek és a szív együttműködése, mely a szellemnek szárnyakat ad berepülni Tündérország aranykertjeibe és a képzelet segélyével kihozni onnét Meseország ragyogó, fényes mezbe öltözött ezer csodáit ! — Hát erre tanítson meg engemet édes jó néném! — Te már ismered a virágregéket és gyönyörrel hallgattad az apró meséket s lásd, itt vannak azok a fonalak, itt találod fel mind, amiből azok szőve vannak: a zöld levél, a napsugár, egy-egy kis virág vagy kis bogárka az, amihez a vezető szálat kötjük és szövődik a mese. — Hiszen akkor mindenki szőhetne mesét, ha az ilyen könnyű, hát miért nem tudja mégis mindenki? — Csak épp azért, mert nem mindenki lát, aki néz