Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Költemények

Bűbájos csoda állt, szent paradicsomfa, Ágas-bogas, ékes gyümölcsbe borulva Az öröm kertjében. Szólt Brahma: E fában kedvem telik nékem, Áldással megáldom, malaszttal tetézem. Oly igaz, mint élek. Lelket csókolok rá. Leszen a termése Élő csodagyümölcs, — osztályosa, része Szívem melegének. És lőn, amint monda. De hogy tovaszállott, Ott terem a másik, — az ősgonosz Átok, A sötétség atyja. Éles tőrt von elé, — s csak úgy tréfaképen A sok érző lelket elmetszi középen S ott hagyja kacagva. Hogy a hajnali szél a lombot megrázta, Félgyümölcs, feleszív széthullt a világba, — Viharos pusztákba. Hangos lett az Éden fájdalmak jajától, Félszív a felétől messze került, távol S lett elhagyott, árva. Azóta mindmáig nem szűnt el az átok, A vihar még egyre járja a világot — És bár ázva-fázva, — Csupa gyászos lélek temetné a gyászát, Csupa társtalan szív keresi a társát, Sohasem találja. Olykor némelyikünk ujjongva fölérez: Véletlenül illik néha fél a félhez. Találomra épen, — De valami mindig hiányzik belőle, — Fölébredünk tőle. A mi álmunk dőre, Messze van az Éden !