Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - Költemények

FURULYASZÓ. Furulyaszó messze, távol Hallatszik a pusztaságból. Ki hallatja, lelkét sírja, Hangjába fájdalmát írja. Átzokog a pusztaságon, Egy-két árva kis virágon. Mely a bús dalt úgy hallgatja, S vele keblét elaltatja. Száll a csárda kis kertjéig, Csárdabeli lány szivéig. Ki virági közt van éppen . . . — Esti csillag gyúl az égen. A hold ezüst útján ballag, Tengert mu.tat most a parlag. Óceánná lesz a puszta; Furulyaszó által úszsza. Átúszsza a lány szívéig, Hangos csárda kis kertjéig. Szólása bú, panasza jaj, Lélekből kitörő sóhaj. Sír a leány; keszkenője Nedves, — ráhull dús könnyűje. És benéz az éjszakába, Furuiyaszó otthonába. A fűzág tovább kesereg, — A lány szíve majd megreped Hangja édes multat éget: >Te csaltál meg, nem én téged. <