Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)
II. rész - A szemről és annak megelőzhető betegségeiről
ráztatva, olyan heves, erős könnyezéssel és fé járó szemgyulladást kaphatnak, amely ha nyom nélkül elmúlhat is, de pár napra teljesen megakaszthatja útja folytatásában. Néha utóbaj is maradhat azonban ily betegség után. Megmaradhat rövidebb-hosszabb ideig ugyanis az u. n. farkassötétség, amely abban áll, hogy a kiállott izgalom következtében az ideghártya eltompul a fény iránt annyira, hogy csak jó világítás mellett képes a tárgyak képeinek érzéklésére, tehát a látásra s így ha borult az idő, a farkashályogban szenvedőre nézve már teljes sötétség van, pedig egy rendes látású ugyanekkor még teljesen tájékozódni tud. Ez az utóbaj az esetben szokott inkább fellépni, ha az egyén különben is gyenge szervezetű vagy rosszul táplált. Régebben, míg a tengeri útak igen hosszú időt vettek igénybe, a síkvíz felületének csillogása által elkápráztatott szemű matrózoknál - akik a hosszas tengeri útak alkalmával meglehetős rossz táplálkozásban részesülhettek csak — volt gyakori aránylag az ily farkashályog. Nem érdektelen, hogy ezen hó- és vízvakság mellett még holdvakság is ismeretes. Ugyancsak matrózoknál észleltetett, hogy az árbockosárban őrködő matrózok szemei valóságos fényiszonyt kaphatnak, ha teli holdkor a mérhetlen tenger sima tükre által egyenletesen reflektált holdvilágban az őr szeme sehol meg nem pihenhet. Nehogy azonban azt higyjük, hogy a szem megpihenésére elegendő a fényt felváltó árny maga. Ha egy csekély világosságú szobában, pl. alkonyatkor egy jó világosságú lámpát hirtelen eloltunk, teljes sötétségben találjuk magunkat ; úgy vagyunk, mint a farkashályogos, aki a meglevő, bár csekély világosság mellett semmit sem lát. Csakhogy míg ez az állapot a farkassötétségben szenvedőre nézve éppen állandóságánál fogva kórjelző, addig az ép szemű a lámpa eloltása után kevés idő múlva már kiismeri magát a homályban, a szem hozzászokik a sötétséghez. Ez a képességünk, hogy különböző fénymennyiségek mellett is láthatunk, egy bizonyos időt igényel arra, hogy kifejlődhessék. Ha ez az idő nem adatik meg, ha tehát fény és árny — még ha nem nagy is közöttük a fokozatbeli különbség — gyorsan egymásután váltalkoznak, úgy ez is kápráztatólag