Balogh Bertalan szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1903/4. évi évkönyve (Miskolc, 1904)

II. rész - A betegápolásról

Bárdy kirohan. Beugrik kocsijába, mely már három napja minden vonatnál ott várja. Maga hajt, veri a két lovat, csak hamarább, hamarább ! A kocsist nem is kérdi. Az sem szól. Minek ! Nem is tudna szólni. Behajt az udvarra. Csönd. A kutya sem ugat. Valami kellemetlen nyomasztó halotti csönd. Leszáll, berohan és . . . ... Hallottátok az oroszlánt felordítani, midőn kölykeit megölve találja a végtelen pusztán ! ?. . . Felordított, aztán oda roskadt a két kis koporsó elé. Ott feküdtek, hidegen, fehéren, mozdulatlanul apró gyermekei, megölte őket a torokgyík. Irtóztató volt nézni, amint ott vergődött mérhetetlen fájdalmában. Vigasztalni sem merték. Ott álltak némán, szótlanul körülte a rokonok. Kezeit tördelte, szívét szorította, hang nem jött az ajkára. Csak sziszegett, vonaglott. Most, most ... Istenem, könyörülj meg rajta. Jő a felesége. Adj erőt nekik ebben a borzasztó órában. Ilyen viszontlátás ! . . . Nincs szem, a mely látja, hogy könnye ne hulljon. S mikor végre a fájdalom, a gyötrő kín, az olthatatlan bánat pihenni hagyja kissé a szenvedő szülőket, törötten, dadogva, összekulcsolt kézzel, égre vetett szemmel imádkozik Bárdy: — Miatyánk, Isten, ki vagy a mennyekben . . . hangja elcsuklik, tovább már nem bírja. Hangos zokogással telik meg a terem. Aztán újból erőt vesz magán. Feláll és égre nyújtott kézzel, hangosan esdve, könyörögve zokog : »És bocsásd meg a mi vétkeinket !« . . . A BETEGÁPOLÁSRÓL Irta és 1904. jan. 10-én felolvasta Dr. Szánthó Bertalan. \ KÖZMŰVELŐDÉSI EGYLET elnökségének megtisztelő bizalma folytán kerültem ezen előadói emelvényre, hogy az önök szives figyelmét tárgyam iránt kikérjem ; de csak 20 percre.