Szentpáli István szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1901. évi évkönyve (Miskolc, 1902)

csatlakozzunk a mozgalomhoz. íme városunkban a közművelődési egyesület — dicsekvés nélkül mondhatjuk — nagv munkát végzett a múzeum és a képgyűjtemény alapjainak létesítésével. De ez még nem minden, amit tennünk kell. Gyűjteményeink csak holt kincsek, hogy ha azokat az okulásra, az ismeretek, az izlés terjesztésére fel nem használjuk. KlsŐ sorban is a tanügy munkásainak, nekünk kell dologhoz látnunk és akár egyesületben szervezkedve, akár egyéni indíttatásból, hozzá kell fognunk a jövő nemzedék művészi neveléséhez. Vigyük el a gyűjteményekhez a gyermekeket, a tanuló ifjúságot hogy azoknak a tárgyaknak a holt értéke eleven valóvá változzék, a fogékony gyermek- és ifjúi lélekben eszméket, kebleikben lelkesedést keltsenek a közel és régmúlt emlékei, a szép, jó és igaz szeretetét gyújtsák föl szivekben a képzőművészetek alkotásai, hogy megtisztult eszmevilágba jutva, fokozott erélylyel törekedjenek a szépnek, a nemesnek megismerésére, az igaznak megbecsülésére, a .forró hazaszeretetre. A rajzolásnak a társadalom körében való terjesztésére pedig keresve sem találhatnánk alkalmasabb tényezőt a női ipariskolánál, mely közvetlen a múzeum mellett, ennek segítségével, szakgyűjtemény alkotásával, a női iparművészet révén, bár kicsi arányokban, amolyan sout-kensigtoni intézménynyé nőhetne ki magát. A rajzot tanitó kartársaimmal oly szíves örömest fognék kezet egy amolyan egyesületben, mint a hamburgi Vereinigung, a melynek megalkotása a rajzolás előmozdításának egyszerű program injával, azt hiszem, alig ütköznék nagyobb nehézségekbe. A nagy közönség érdeklődése, jóakaratú támogatása, azt hiszem, mindig és mindenhol szegitségünkre jönne, mert hiszen a jövő nemzedék művészi nevelése által a nagy közönségnek, a társadalomnak az érdekeit szolgálnék legCJ 7 Ö ~ főképen. Mert bizony mélyen tisztelt közönség! Bocsánat, de ki kell mondanom, hogy társadalmunk átlaga nagyon gyöngén áll fejlett izlés dolgában. Bizonyítja ezt a sivár kőrajzok, az ízléstelen szines és olaj nyomatok oly roppant mérvű elterjedése hazánkban, amely valóban dicséretére