Szentpáli István szerk.: A Borsod-Miskolci közművelődési és múzeum egyesület 1901. évi évkönyve (Miskolc, 1902)

véghetetlen hatalma. Nekünk, földi embereknek: az igazság keresése legszentebb és legnemesebb czélunk. nem vagyunk olyan merészek és lusták, hogy fáradság nélkül szakítsuk le a tudás fájának gyümölcsét, mint Ádám apánk, mert akkor mi is ugy járnánk, mint ő, ki kellene költöznünk a paradicsomból. E helyett lépésről-lépésre megyünk előre és minden kicsi térfoglalás alatt átélt küzdelmeink képezik legnagyobb örömünket. Nyitva van előttünk az át a tudás fájának felkeresésén

1

, folytonosan tökélesitjük eszközeinket, finomítjuk érzékeinket, hogy a titok titkát kipuhatolhassuk. Ezer meg ezer fej dolgozik az elektromosság lényegének kiderítésén és költséget nem kiméivé, a halottak nyugalmát nem méltányolva és tisztelve, ássuk fel Pompejit, a láva által eltemetett római várost, hogv megismerhessük azt a gazdag művészetet és fényt, melyet az ó kor előállított. Megbolygatjuk az egyiptomi pyramisok évezredes porát és bámulva lépünk be a kriptába, a mely történelem előtti embereket fed el s ezeknek láttára szivünk megdobban, agyunk csodálatba merül, visszaképzeljük magunkat a bibliai korszakba, a mely olyan csodás és bámulatos ido volt. Hátha még kibetűzzük a hieroglipheket, akkor veszünk csak valódi tudomást az egyiptomiak fényes műveltségéről, tudományáról, magas szárnyalású költészetéről és mythologiájáról. Szent áhítattal zarándokolunk el a szentföldre és boldogságtól teli szívvel megyünk be a városba, melynek kapuja előtt virágokat szórtak a legalázatosabb és legnagyobb ember lábai elé és hozsannát kiáltottak Dávid fiának, Júdea királyának. Jeruzsálem kertjében leszakasztunk egy rózsát és keblünkbe rejtjük, mert rózsa volt ő, a szelid üdvözítő, a ki olyan nagyon szerette az emberiséget. Nemcsak a jövő korlátozható léghajója, hanem a mult porlepett múmiái is egyaránt lekötik figyelmünket, mert a jövő mindig a mult és a jelen ismeretén alapul. Merész természettudósok járják r

be Afrika ismeretlen rengetegeit és szemmel látják a paradicsom kort, mikor vademberekre akadnak, a kik még beszélni sem tudnak és a fügefalevél egyetlen divatjuk még ma is. a XX. században,