PAP MIKLÓS: Debreczeni Ember András és Maton János leírásai Tokaj-hegyalja és Zemplén településeiről (Documentatio Borsodiensis 6. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1987)
Tokaj-Hegyalja és Zemplén megye településeinek leírása
E két élet neme közöttük folydogál. Nincs színes ruhájuk, hanem mint kapásnak, Amint van egyiknek, olyan vagyon másnak, Báránybőrös mente tartatik szokásnak. Fejér népe közt is, nincs helye szólásnak. Hatvanhárom száma, kiket ők felírtak, ^ Az elmúlt pestisben, kit elszállítottak, Mégis a hóbakra, sok vonást felróttak, Torra, vendégségre amiket elhordták. Ihattak, mert fő bor terem hegyeiken, A felettek lévő hegyeken, völgyeken, Az is megihatós, mely terem kerteken. Kiváló az elfoglalt kies Henyéjeken. 25 Téglás, Mester völgynek, már feljebb az ára, Már édesebb, jó ízű, ivott benne Sára, Amikor Tokajba ment volna vásárra, Jóllakott bíróval város rovására. Tompa kő, Mézes mái. Szarvas szőlő, bornak íze szájában van idegen országnak, Melyből kereskedők, sok /. .J aranynak Számát szaporítják tallérnak, forintnak. Kapott ez hely kicsit alföldi szokásban. Kik bíznak ökrökben s egyéb marhájukban. Dohányozni járnak kertekben, ólakban, Maguk viseletben nagy szőrű bundákban. Ezeket még eddig zsidó nem zavarta, Sem a magyar csaló görög meg nem csalta, Hanem néhány német korcsmát megtalálta, Ki polgroskájukat zsebekből vakarta. Ami csodás maguk, oly szegény templomuk, Mind két részen való imádkozó házuk, De kár, hogy csonkán áll messzelátó tornya,„ Templomnak, toronynak talán nincs jószáguk. Felséges asszonyunk parancsolatjával, 28 Megújul határok díszes kápolnával, Istenhez terj endo szent áldozatjávai, A nép több jót várhat hálaadásával. Áldja meg az Isten, áldását terjessze, Maradandó népét messze ne szélessze, Buzgó imádságba szíveket gerjessze, Csapásit az Isten rájuk ne eressze. 29 Koronához tartozó város. TOKAJ Vizes Tokaj Ezen Hegy allyának Tokaj a címere, Hegy allyai bornak ugyan hoppmestere, Minden országoknál mappán van a neve, Mely magyar bort iszik, Tokajt említ erre. Tokajt, ki nem látta, oly nagynak gondolja, Nagy roppant kerített városnak fontolja. De ki el jő nézni, senminek számolja,