PAP MIKLÓS: Debreczeni Ember András és Maton János leírásai Tokaj-hegyalja és Zemplén településeiről (Documentatio Borsodiensis 6. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1987)
Debreczeni Ember András és Marton János munkájának helytörténeti jelentősége
körben említ, továbbá a sok érdekes szakkifejezés, amit használ. Időjárási szempontból rendkívül érdekes az 1772-i bő szüret és az 1774. évi szomorú szüret előzményeinek és következményeinek a leírása. E két leírásból világosan kitűnik, hogy az írás szerzője nagyon jó borszakember vagy gyakorló szőlősgazda. Fontos meteorológiai adat az a megállapítás is, hogy "ötször már ily havas szüretet eszméltem", s hogy az 1774. évi szürethez az 1739-es szüret volt hasonló. Bortörténeti szempontból rendkívül érdekes az a megállapítása, hogy az 1750-1774-es időkben Simon-Juda napja (okt. 28.) volt a szüret kezdetének ideje, de a "régibb, boldogabb időkben" Gál napja (okt. 16.) hetében szedték a szőlőt s ezt, mint jobb időszakot visszakívánja, nehogy az 1774-es hóeséshez hasonló csapás tegye tönkre a termést. ő is beszél a "fő borról", az "aszúról", a hideg szüreten való kő melegítésről, használ sok szép régi kifejezést pl. a szőlőt tönkre teheti a jégverés, lesülés, öböly stb. Néprajzi szempontból igen nagy jelentőségű, hogy leírást ad arról, hogy melyik településen hogyan, mibe öltözködnek az emberek, mai szóval élve, milyen ott a divat? Megemlíti, hogy Szántón rókagalléros posztó, barna szűrben járnak, Tállyán, ahol legrátartibbak az emberek egész Hegyalján kék szűr, a lányoknak kék "Podritska" és pallérozott sarkú "Tsizmátska" a divat. Mádon kék suba, Tarcalon báránybőrös mente a viselet. lökaj viselete egyszerű, az előkelőbbek németesen járnak, legcifrabban a görögök. Boorogkeresztúron rongyos szűr, kék dolmány, "ótska guba" £ viselet. Liszka nem jár cifrán s általában kék suba, guba járja. Erdőbényén kék ruha, lajbi, guba, az asszonyokon rókás mente a ruházat. Sátoraljaújhelyen tarka szoknyában járnak a lányok, horvátos mente, rókás gallér a divat. Említ sok érdekes ételt pl. zsossánikát és verseiben sokszor használ korabeli szójátékokat pl. endika-pendika , ingyiás-fingyiás stb. 7. A sok egyéb adat mellett jellemzőek azok az adatok is, melyeket az 1739-es pestisjárványban elpusztultakról s a korabeli bor és must árakról közöl. Az 1739. évi pestisjárványban meghaltak száma Abaújszántón 300, Tállyán 2 000, Mádon 1 000, Tarcalon 63, Tokajban 60, Keresztúron 63, Kisfaludon senki, Liszkán 513, Erdőbényén 524, Tolcsván 35, Sárospatakon senki, Sátoraljaújhelyen 1 000. Egy hordó bor ára ez időben hat-hét arany volt, 1 puttony aszu-
