Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben (Documentatio Borsodiensis 5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1988)
helynek. Egyetlen régi okirat, mely Sajó-Szent-Péterről ez ideig közönség kezén forog, azon l403-ki községi végzés, melyben a város Gergely diák bírósága alatt borainak eladása felől határoz. Egyike ez nyelvünk régibb irott emlékeinek általában; mint községi életre vonatkozó magyar emlék pedig, a legrégibb. Jászay Pál, mint én tudom, azon ügyvédnél jutott ez emlék birtokába, kit a sajó-szent-péteriek, elveszett ősi szabadalmaik kikeresésével biztak volt meg, s kinek kezébe e végett minden használható oklevelet átszolgáltattak. Ez oklevelek száma szemtantik állítása szerint hetvenháromra ment. Azonban a jó szent-péteriek nem hogy szabadalmaikat, de sőt kiadott okmányaikat sem nyerhették vissza mind e mai napiglan. Egy tévelygő nyáj volt a község, melynek sem pásztora, sem gazdája. Hiányzott a tanács, a buzditás, a vezérlet. Most hallok már sóhajtozni egykét jámbor öreget amaz okmányok után. Hadd költöznének vissza - úgy mond - legalább emlékezet okáért a levéltárba, honnan kiadatott, Jászay alkalmasint átvizsgálta e leveleket, s lehet, nincs is többé azok között fontossággal biró nyelvemlék: azonban már csak tulajdonjogi szempontból is kívánatos azok visszakerülése. És ezt annyival bizonyosabban várhatni is, mivel az emiitett okiratok idővel Kapczi Tamás pesti ügyvéd úr kezébe jutottak az illetők raegbizása folytán, s ő, mint különben is e megyének fia, bizonnyal sietni fog azokat átszolgáltatni, mihelyt erre fölkéretik. A községi levéltárban alig találhatni már ma valami érdekest. Mindössze egy elrongyollott magyar narancslével az egri török pasától a XVII. század végéről, a egy magyar jegyzőkönyv, kezdve a XVIII. század elején. Amannak hasonmását, emennek pedig érdekesb részleteit közölni talán módomban lehetne. /Kérjük azt. Szerk./ De hadd irjam le már a város helyneveit. Dűlők, rétek, legelők: Ámyékoldal, nyugotra néző hegyoldal, olykor marhajáró. Bábaszög, viz közötti legelőpást. Bálvány, homokdombos szántóföldek. Bujár, csátés, vizes rétség. Cseb, hátas, dombos szántóföldek. Cserje, szántóföld, cserjés határral. Csellyeg, lapályos szántóföldek. Csesz /Csörsz/ árka, jelentéktelen határvonal. Divil, szántóföld, kii