Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben (Documentatio Borsodiensis 5. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1988)
za, Ea az is tény, hogy az idő előrehaladtával a gyűjtemény értéke egyre emelkedik, hiszen a földrajzi nevek - ahogyan azt már Pesty és kortársai is látták s mi is lépten-nyomon tapasztalhatjuk - elpusztulnak és kiesnek az emberek emlékezetéből; ezt a szinkronikus helynóvanyagot tehát az azóta eltelt százhúsz esztendő történetivé, diakronikus sá léptette elő. Való igaz viszont az is, hogy a gyűjtemény rendkívül egyenetlen: igen sok függött attól, hogy a jegyzők, papok vagy más "névösszeirók" mennyire értették meg Pesty szándékait. Volt közöttük nem egy, aki ma is érezhető élvezettel csinálta meg, amire felkérték és tökéletesnek mondható munkát végzett, de volt olyan adatgyűjtő is - mint például Borsod vármegye esetében Hejőcsaba jegyzője -, aki egyáltalán nem értette, mit akarnak tőle és még a kért kiegészítés is teljesen értéktelen, mivel egyetlen nevet sem tartalmaz. De szerencsére az ilyen jegyzők voltak kevesebben. Felmerülhet az a kérdés is, hogy nem fölösleges-e kiadni ezt a helynóvgyűjtemónyt akkor, amikor tudjuk, hogy a múlt század ötvenes-hatvanas éveiből viszonylag nagy mennyiségű iratanyagot őriznek a levéltárak - köztük a tagositás gondosan rajzolt térképeit és a hozzájuk kapcsolódó földkönyveket -, s ebben az iratanyagban rengeteg földrajzi névre bukkanunk? A válasz csak az lehet, hogy nem fölösleges. Ha valaki ugyanis öszszeveti a Pesty-fóle helynévanyagot azokkal a nevekkel, amelyek a térképeken találhatók, azt fogja tapasztalni, hogy a nevek csak részben fedik ós sokkal inkább kiegészítik egymást. Arról nem is szólva, hogy Pesty anyaga nem pusztán helynevek gyűjteménye: az egyes települések történetére vonatkozó adatok, a névmagyarázatok gyanánt elmondott történetek, stb. sokkal többé teszik annál: a helytörténetírás, a néprajz, a nyelvtudomány valóságos kincsesbányájává. Az azóta eltelt 120 esztendő alatt igen sok minden történt: oklevelek, sőt teljes levéltárak pusztultak el, romok tűntek el teljesen, amelyeket a Pesty kérdőiveit kitöltő jegyzők még láthattak. Elég itt csak a mezőcsáti nemesek hatalmas levéltárára gondolnunk, amelyből a jegyző 1864-ben még dolgozott s amelynek ma még csak a sorsát sem ismerjük.
