KILIÁN ISTVÁN: Szűcs Miklós naplója, 1839-1849 (Documentatio Borsodiensis 3. Herman Ottó Múzeum Miskolc, 1981)

Szűcs Miklós naplójegyzetei

Vatay Bert(alan) mind actio alá fognak vettetni. Szemere is min­den hivatalból kihagyatni. - Ezt megelőzve történt a' törvényszé­ki loo. táblabírák választása, mellynek eredménye 16-án jelentet­vén ki, kitűnt hogy a' mi ellenünk törekedő párt némelly főbbjei most is kimaradtak, kik csak azzal sem vígasztalhatják most ma­gokat, mint tavaly, hogy kortesek is lettek volna a' választáson. Én és Samu is elválasztattunk. l&-án A' sok nem teljesedett jóslatok után. csak ugyan megérkezett valahára a' Budapesti Híradóban. Szatbmári Király Jó'sef volt al­ispánunknak administra torunké kineveztetése. Némellyek azt vélik, hogy ezzel mindent megnyertek, de én okosabbnak tartom ezen urat. minthogy hivatalát, a' többségnek megvetésével, a' megye most is békétlen alapotjának még nagyobb felzavarásán kezdené, ő bizonyo­san egyességet fog próbálni, de nekem ehez kevés reményem, inkább hiszem, hogy ha ő hagyja a' dolgokat saját erejök által kifejlőd­ni. Szemere alispán lész és a' ki ő vele kezet fog, hacsak más hon­nan is valami rendkívüli akadály nem jő közbe. ( ... ) Az új administrator e' napon Miskolczra bejövén, bejöttek né­melly bódvai uracsok is, örömöket az egész várossal tudatandók, ezek előbb a' casinóban botrányos garázdálkodást vivén végbe, vi­radatkor adtak éjjeli zenéket, nagy ordítások közt bortól és eső­től átáztatva. ( ... ) September . 11-én Kezdtünk vívni tanulni dr. Balog Endrétől. En leginkább tes­tem erősítése végett adtam magam ennek tanulására. ( ... ) 1^-én reggel Sályba a' templom szentelés ünnepélyére megérkeztünk, s a' főtanyára Hosszúfalusy Ignácz úrhoz száltunk. kinél - épen serdülő leánya Mária neve napja is lévén - igen számos vendégek sereglettek öszve. az általa arendált b.Eötvös féle nagy kastély­ban. A' templomban a' miskolczi Fekete lekész úr papolt. - Ebéd­nél többen mint Qo.en ültünk, a' lakoma igen dús volt. ( ... ) (29 a) ( ... ) Estve fele elkezdődött a' táncz, és tartott egész viradatig. magam is fordultam vagy 5-öt. A' pataki éneklő kar da­nólgatott.- Ezen mulatságnak már némi tisztújítási irányt is tu­lajdonítottak némellyek. bár a' társaság eléggé pártra való tekin­tet nélkül volt öszve szerkezve, ( ... )

Next

/
Thumbnails
Contents